A közösségi médiában kérnek anyagi támogatást Váradi Gábornak, aki rendkívül nehéz élethelyzetbe került. A Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat, valamint az Országos Roma Önkormányzat korábbi tagja több mint három évvel ezelőtt szenvedett súlyos stroke-ot, ennek következtében megélhetése és rehabilitációja óriási terhet ró rá, ezt önerejéből jelenleg nem tudja fedezni.
Ahogyan az ismert, Gábor hosszú éveken át a közösségért dolgozott: edzőként számos fiatalnak segített, emellett aktívan támogatta a hátrányos helyzetű gyermekek, felnőtteket, és a közéletét, most ő szorul segítségre – a részletekbe felesége, Nótár Mónika avatta be a minap.hu-t.
– Gábor fiatal korában boxolt, később edzőként is dolgozott. Nem tudni, hogy az ütések következtében-e, de tény, hogy kilenc évvel ezelőtt egy értágulatot találtak az agyában, ami miatt műtétre volt szüksége. Az orvosok rendkívül nehezen tudtak hozzáférni, de végül katéteres operációval sikeresen megoldották a problémát. 2022 májusáig minden rendben is volt, ekkor azonban újból rosszul lett: éles fejfájásra és szédülésre panaszkodott. A kórházba még saját lábán ment be, ahol kiderült: a korábban problémás ér elrepedt, ezért újra műtétre volt szüksége – mondta el Mónika.
Az operáció sikeres volt, azonban a végén komplikáció lépett fel, ami miatt elzáródott az agyi ütőere, és másfél órán keresztül nem jutott természetes úton oxigénhez az agya. Váradi Gábornál emiatt nagy területen agylágyulás alakult ki. Ez a helyzet hatalmas károkat okozott Gábornál: jobb oldala lebénult, nem tudott beszélni, járni, ellátni is képtelen volt magát.
– Az orvosok lemondtak róla, mi azonban nem, és Gábor sem hagyta el magát: az elmúlt évek során rengeteg kezelést kapott, aminek köszönhetően mára részben újból tud beszélni, bot nélkül járni, de számos dologban még mindig segítségre és további kezelésekre szorul – mondta el Nótár Mónika, aki hozzátette: a kialakult helyzet nagyon megviselte őket anyagilag, ráadásul idő közben betegség miatt maga is keresőképtelen lett.
– Mára eljutottunk oda, hogy már nem csak Gábor további kezelését nem tudjuk fizetni, de sajnos a mindennapi megélhetésünk is veszélybe került, nekem külföldön kell munkát vállalnom, de még így sem biztos, hogy elő tudjuk teremteni a szükséges pénzt. Pedig Budapesten elérhetőek olyan kezelések, amelyek biztosíthatnák Gábor számára azt, hogy a lehetőségekhez képest újból teljes életet élhessen – tette hozzá.
A családnak így az a kérése, hogy aki teheti, lehetőségeihez mérten járuljon hozzá Váradi Gábor felépüléséhez és mindennapi megélhetéséhez.
Bármilyen összegű támogatás óriási segítséget jelent számára. Együtt reményt adhatunk, és hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Gábor mielőbb visszanyerje egészségét és méltóságteljes életét
– hangsúlyozta.
Az adományokat az alábbi bankszámlaszámra várják
Váradi Gábor
Bank neve: MKB
Számlaszám: 10300002-10640438-49030019
IBAN
HU18 1030 0002 1064 0438 4903 0019