Ugrás a tartalomra

Börtönből való szabadulása után bezárta családtagjait Miskolcon

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki börtönből való szabadulása után édesanyját és kiskorú lánytestvérét saját miskolci lakásukban bezárva tartotta.

A vádlott 2023 januárjában költözött édesanyja miskolci otthonába. Néhány nappal később hajnali órákban bement az anyja hálószobájába, felébresztette az anyját és kiskorú lánytestvérét, veszekedni kezdett velük, és követelte, hogy az anyja hívja fel a másik testvért. Ezt követően elvette mindkettejük telefonját.

A lány megpróbált elmenekülni, de nem járt sikerrel. Anyja közben elővette az ajtókulcsot, ám a vádlott elvette azt, majd ököllel bántalmazta az édesanyját. A támadás csak akkor szűnt meg, amikor a kiskorú kérlelte, hogy hagyja abba a bántalmazást.

A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a sértettek félelmük miatt nem tudták megakadályozni, hogy a vádlott a kiskorú lakáskulcsát is elvegye, így több órán keresztül tartotta fogva hozzátartozóit. Végül a férfi lenyugodott, az anyja visszakérte a kulcsokat, és így tudtak kijutni az ingatlanból. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A bíróság a vádlottat személyi szabadság megsértésének bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt 3 év 10 hónap szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Ez is érdekelhet

Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.