Ugrás a tartalomra

Miskolc kezdeményező partnerként vett részt az EXPO REAL-on

Létrehozva
Münchenben zajlott a hét elején Európa egyik legjelentősebb ingatlanfejlesztési és városfejlesztési szakkiállítása, az EXPO REAL, amelyen Miskolc idén is aktívan képviseltette magát. A miskolci delegáció nem csupán kiállítóként, hanem kezdeményező partnerként kapcsolódott be a közép-európai városok szakmai hálózatába.
Kép
558177341_1374316231365461_841824735139640068_n.jpg (208.5 KB)
Fotó: Miskolc Holding Facebook-oldala

A rendezvény első napján a Miskolc Holding szakemberei két fő irányon dolgoztak. Ingatlanfejlesztőkkel folytattak tárgyalásokat, ahol a város kiemelt fejlesztési területei és a „Bükk városa” program kerültek a középpontba. A cél az volt, hogy olyan beruházókat vonjanak be, akik hosszú távon gondolkodnak Miskolcban, és hozzájárulnak a város fenntartható fejlődéséhez - derül ki a Miskolc Holding közösségi oldalán megosztott bejegyzéseiből.

Emellett városvezetői egyeztetésekre is sor került. Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere Debrecen és Szekszárd alpolgármestereivel, valamint korábbi városvezetőkkel osztotta meg tapasztalatait a befektetési, ipari parkfejlesztési és városstratégiai kérdésekről.

A kiállítás második napján Miskolc önálló szakmai programmal is bemutatkozott a nemzetközi közönség előtt. A prezentációban a város ipari fejlesztései, zöld városstratégiája és befektetési lehetőségei kaptak hangsúlyt, majd egy panelbeszélgetésen is részt vettek a miskolci szakemberek – olyan nagyvárosok képviselői mellett, amelyek hasonló gazdasági és szerkezeti átalakuláson mentek keresztül.

Kép
558258149_1374316274698790_1282091910438638099_n.jpg (199.6 KB)

A programot testvérvárosi találkozók követték Katowice és Ostrava delegációival. Az egyeztetések középpontjában a közös ipari múltból építkező, modern városfejlesztési irányok, a közösségi közlekedés fejlesztése és kulturális együttműködések álltak. A cél az volt, hogy a testvérvárosi kapcsolatok konkrét, jövőbe mutató projektekkel erősödjenek tovább.

Az EXPO REAL nemcsak a bemutatkozás, hanem a kapcsolatépítés és a stratégiai szövetségek terepe is volt: itt dőltek el a következő évek fejlesztési irányai. Miskolc ezzel bebizonyította, hogy nemcsak jelen van a térképen, hanem olyan partnerként is számolni kell vele, amely kezdeményez és épít – a befektetők, a testvérvárosok és a régió fejlődése érdekében.

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.