Ugrás a tartalomra

Mutatjuk, milyen volt a XXXVII. MEN

Létrehozva
Ismét ellepték a Miskolci Egyetem kampuszát a bulizni vágyó fiatalok. Október 9–11. között zajlott a MEN, vagyis a Miskolci Egyetemi Napok. A háromnapos fesztiválon idén sem volt hiány ismert fellépőkből és hajnalig tartó bulikból.

Csütörtökön erős kezdéssel indult a programsorozat: a nagyszínpadon DJ Atti nyitott, majd Manuel és a Pogány Induló lépett fel, az estét pedig Yamina zárta. A Piros teremben Markus Greg, Brook, Lyly és Koósz Milán pörgették a lemezeket, míg a Kék teremben Wire, Csordás Tibi és a Lukács Duó gondoskodtak a hangulatról.

Kép
Miskolci Egyetemi Napok

Pénteken sem voltak üresjáratok: a nagyszínpadon ismét DJ Atti kezdett, a BSW (akikkel ITT készítettünk interjút) és Dzsúdló után pedig Metzker Viktória felelt az éjszakai bulihangulatért. A Piros teremben Markus Greg, Cooky, Lotfi Begi és Elektra szórakoztatták a közönséget, a Kék teremben pedig Wire, Groovehouse és a Döndi Duó lépett színpadra. A Kerengőben Markus Greg, Mova és NGZ–Ekhoe & Grasa gondoskodtak a pörgésről, mielőtt az Eat It zárta az estét.

A Millerben pénteken és szombaton is éjféltől DJ Revolution játszott „all night long”, vagyis a buli itt tényleg megállás nélkül tartott.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Szombaton is maradt a pörgés: a nagyszínpadon Markus Greg indította az estét, majd ByeAlex és a Slepp, valamint a Halott Pénz húzta a főműsort, végül DJ Atti zárta a sort. A Piros teremben Markus Greg, Pullmaxx, Helldance és Ciggi váltották egymást, a Kék teremben pedig Wire, a Kántor Band, Erős vs. Spigiboy és újra Wire táncoltatták meg a közönséget. A Kerengőben DJ Bundi, a Las Vegas Show Band és Limes szórakoztatták a bulizókat, mielőtt ismét DJ Bundi zárta az éjszakát.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.