Ugrás a tartalomra

Jelentős forgalomkorlátozásokra készülhetünk a Barátság Maraton idején

Létrehozva
A vasárnapi nemzetközi utcai futófesztivál miatt reggel fél héttől délután négy óráig forgalomkorlátozásokra kell számítani a belvárosban. Alább közöljük az érintett helyszíneket.
Kép
Tavaly is nagyon népszerű testmozgás volt a Barátság Maraton. Fotó: Osztie Tibor

A 24. Miskolci Barátság Maraton Futófesztiválnak idén Miskolc belvárosa ad otthont. A versenyközpont a Szent István téren lesz, a futók a Városház térről rajtolnak, majd a város számos utcáján áthaladva érnek be a célba.

Erre számítson, aki nem futva szeretne az érintett utcákon közlekedni vasárnap:

Félpályás útlezárás lesz a Görgey utcában, a Lévay utcától a népkerti körforgalomig, majd innen teljes útlezárás lesz egészen a Vörösmarty utcáig.

Az Uitz B. út Kazinczy utca és a Corvin utca közötti szakasza teljesen, a többi részlegesen lesz lezárva, ugyanis a Csengey utcáról megengedett lesz a jobbra kanyarodás az Uitz B. utcára, valamint a többi szakaszán és a Kálvin J. utcán egy forgalmi sávot elkorlátozva szabadon hagynak a déli oldalon, az érintett területen lakók gépjárművel történő közlekedésének biztosítására.

A gépjárművek az Uitz B. útról a Szemere utcán tudnak majd jobbra kanyarodni. A Kálvin J. utca Petőfi utca felé haladó forgalmi sávjait lezárják a Papszer utcától. A Petőfi utca Dayka G. utca és Rácz Gy. utca közötti szakaszát lezárják. A Dayka G. utcai híd északi tehermentesítő felé haladó sávjait félpályásan lezárják. A parkolóba való bejutás csak a Petőfi utca felől lehetséges, forgalomirányítás mellett. A híd előtti parkolás a tárgyi időszakban tilos lesz.

A Hunyadi utcát teljes szélességben lezárják a Dayka G utcától a Városház térig. A Palóczy utca felől a Kelemen Didák utcára tilos lesz behajtani. A Palóczy utcára csak jobbra, a Kossuth utca irányába lehet behajtani.

A Kazinczy utcára tilos lesz behajtani a Madarász V. utcáról. A Szentpáli utca Centrum felé haladó oldalát lezárják a Horváth L. utcától. A Corvin utca, Arany J. utca és Uitz B. utca felé haladó sávjai lesznek lezárva. A Vörösmarty utcáról csak jobbra lehet majd kanyarodni a Corvin utca kereszteződésénél.

A Dankó P. utcát teljesen lezárják. Ezzel együtt a Mádai L. utca és az érintett területen levő utcák a verseny ideje alatt kétirányúsítva lesznek. A verseny útvonalát a Vörösmarty utcán lehet elhagyni.

A Király utca érintett szakaszán a járdát veszik igénybe. A Budai. J. utcát szintén teljesen lezárják. A Görgey A. utca a Corvin utca irányába le lesz zárva.

A Csabai kapuból csak jobbra, a Szabadságharc utcáról csak egyenesen és jobbra lehet majd haladni a Lévay utca kereszteződésénél. Az érintett területen lakók és a mélygarázsban parkolók - forgalomirányítás mellett - a Szemere utca felé hagyhatják el a verseny területét.

A Deák-Bárdos Mihály önkormányzati képviselő vezette szervező bizottság tagjai kérik az autósokat, illetve a lakosságot, hogy lehetőség szerint tartsák be a pálya biztosítását végző rendőrök, rendészek és polgárőrök instrukcióit.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.