Ugrás a tartalomra

Megújul a népszerű miskolci kávézó melletti kapualj

Létrehozva
Új kezdeményezés indul a Miskolci Belvárosi Kör Egyesületnél.
Kép
miskolc_kapualj_takaritas_belvarosi_kor.jpg
Miskolci Belvárosi Kör Egyesület

A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület vasárnap 9 órakor tartja első közösségi festési akcióját, amelynek célja a miskolci belváros állapotának javítása a helyi lakosok és vállalkozók közreműködésével.

Az első közös festés helyszíne a Széchenyi utca 67. szám alatti, Frei Kávézó melletti kapualj. A cél a kapualj megtisztítása, újrafestése, majd éjszakai mozgásérzékelős világítást is felszerelnek.

A szervezők tájékoztatása szerint, mennyiben elegendő önkéntes csatlakozik, a csapat továbbhalad a Széchenyi utca 52. szám alatti átjáróra is.

A homlokzatfestéket, zománcfestéket, hengereket, ecseteket és létrákat az egyesület biztosítja a résztvevők számára – tájékoztattak honlapjukon.

Mint ismert, a kör idén nyáron alakult tíz helyi vállalkozó összefogásával. Céljuk az volt, hogy aktívan hozzájáruljanak a belváros újjáéledéséhez, és valódi lendületet vigyenek a város gazdasági és kulturális életébe.

A kör alapítói öt projekten kezdtek el dolgozni: Digitális és nyomtatott főutcai térkép, Helyi Hősök/Miskolci Belváros Hősei kampány, MiskolcCoin – helyi digitális pontgyűjtő és fizetőeszköz, Utcazenei színpad és Kapualjak rendbetétele. Az utóbbi látunk majd példát a vasárnapi akció alkalmával.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.