Ugrás a tartalomra

Avanti ragazzi di Buda – flashmob Miskolc belvárosában

Létrehozva
Diákoktól volt hangos a Szinva-terasz szerdán. A Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, valamint a Lévay József Református Gimnázium tanulói adtak elő flashmobot.
Kép
oktober_23_villamcsodulet_20251022-ot_14.jpg
Fotók: Osztie Tibor

Énekszóval lepték meg a járókelőket szerdán a miskolci diákok a Szinva-teraszon. A középiskolások egy különleges flashmobbal készültek: az Avanti ragazzi di Buda című olasz dalt adták elő, hogy ezzel emlékezzenek meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról.

A dal az 1956-os forradalom tízéves évfordulójára készült, 1966-ban. A tanulók sokat készültek az előadásra, hiszen két versszakot is olaszul énekeltek el. Ökrös Rajmund Gábor a Miskolc Televízió riporterének elmondta, bár minden kóruspróbán elénekelték a dalt, de azért izgultak a flashmob előtt.

Kép
avanti

A Szinva teraszon összesen száz diák, a Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, valamint a Lévay József Református Gimnázium tanulói énekeltek közösen.

Gonda Erika, a Miskolci Kulturális Központ közművelődési szakembere elmondta, felhívták a gimnáziumokat, akik közül főleg azok jelentkeztek, ahol erős a kórus.

– Szívesen jöttek a gyerekek, most egyébként is minden iskolában 1956-os megemlékezéseket tartanak – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.