Ugrás a tartalomra

A távolodó Hold közelebb került Miskolchoz

Létrehozva
Az októberi Csillagparty résztvevői most nemcsak a Holdról hallhattak izgalmas részleteket, hanem testközelből is megfigyelhették, milyen messziről ragyog vissza ránk égi kísérőnk fénye.
Kép
csillagparty_miskolci_csillagvizsgallo_20251031-ot_04.jpg
Fotók: Osztie Tibor

A Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló péntek esti programja rendhagyó módon indult: a látogatók már az előadás előtt felmehettek a kupolába, hogy a távcsöveken keresztül megfigyeljék az alacsonyan látszó üstököst.

Ezt követően Jaczkó Imre, a csillagvizsgáló megbízott vezetője tartott előadást a Holdról és annak különleges fizikai jelenségeiről.

– Ha a földi légkör hatását kiküszöbölnénk, körülbelül 60 méteres átmérőjű távcsőre lenne szükség ahhoz, hogy a Földről megfigyelhessük az Apollo leszállóegységeket – magyarázta Jaczkó Imre, érzékeltetve, milyen távolságban kering tőlünk égi kísérőnk.

Kép
csillagvizsgáló

Az előadó elmondta, hogy a Hold fizikájából adódóan évről évre mintegy 3,8 centiméterrel távolodik a Földtől. Ez a folyamat rendkívül lassú, emberi léptékben alig érzékelhető, ám hosszú távon hatással lehet a földi napfogyatkozásokra is.

– A teljes napfogyatkozások azért tudnak létrejönni, mert a Hold és a Nap látszatátmérője közel azonos – emelte ki. – Ha a Hold túlságosan messze kerül tőlünk, már nem lesz képes teljesen eltakarni a Napot, így a jövőben legfeljebb gyűrűs napfogyatkozásokat figyelhetünk majd meg.

Kép
csillagvizsgáló

A közönség kérdésekkel is bekapcsolódhatott, majd – a derült időnek köszönhetően – távcsöves bemutató következett. A résztvevők szabad szemmel és távcsövön keresztül is megfigyelhették a Hold krátereit, valamint a Jupiter és a Szaturnusz látványos részleteit.

A csillagvizsgáló minden pénteken várja az érdeklődőket távcsöves bemutatásokkal, a Csillagparty-sorozat pedig havonta egyszer előadással is kiegészül. A következő alkalmat november 28-án tartják, „A Nap fény monopóliuma” címmel.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.