Ugrás a tartalomra

„Fogadj örökbe egy Mikuláscsomagot!”- a Supersummal

Létrehozva
Több mint ezer rászoruló gyermek arcára varázsolna mosolyt a Supersum Közhasznú Alapítvány, amihez december 2-ig várják a játékadományokat, Mikuláscsomagokat.
Kép
supersum_mikulascsomag_251104ml-8.jpg
Bernasconi-Bús Katalin. Fotó: Mocsári László

A Supersum Közhasznú Alapítvány idén is útnak indítja hagyományos „Fogadj örökbe egy Mikuláscsomagot!” akcióját, hogy minél több gyermekhez jusson el a karácsony előtti időszak öröme, melege és szeretete.

Tavaly indítottuk el azt a kezdeményezést, hogy rászoruló gyermekeknek csinálunk műsort a Mikulás részvételével, aki csomagokat is oszt. Ezt idén is szeretnénk folytatni, amelynek a szervezése már elindult 

– nyilatkozta stábunknak Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke. - Hatszáz gyermeket várunk Mikulás-ünnepségünkre december 5-én, pénteken, a Tudomány és Technika Háza színháztermébe, gyermekvédelmi intézményekből, a miskolci és környékbeli óvodákból nagycsoportosokat, iskolákból első osztályosokat. 

Kép
supersum_mikulascsomag_251104ml-3.jpg

Elárulta, a pedagógusokat bevonva igyekeztek azokat a csoportokat és osztályokat megszólítani és invitálni, ahol ez különösen nagy segítség, mert az odajáró gyermekekhez nem biztos, hogy otthon eljut a Mikulás. Idén azokat a miskolci intézményeket célozták meg, amelyek tavaly kimaradtak az akcióból. 

December közepén az alapítvány csapatépítő jelleggel elindul Erdélybe is az önkénteseivel, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Tűzoltó Szövetséggel, a Miskolci Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel és a Toyota Balogh autókereskedéssel közösen. A Supersum teljes raktárát szeretnénk kiüríteni és a szeretettel, figyelemmel előkészített ajándékokat, játékokat elvinni erdélyi gyermekotthonokban élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek 

– számolt be. 

Az alapítvány célja, hogy idén is több mint ezer gyermek arcára varázsolhassanak mosolyt – ehhez azonban most is szükség van a közösség összefogására.

Leginkább édességet, évszaknak megfelelő gyermekruhát, játékot – például plüss, építőkocka, lego, puzzle, színesceruza, filctoll, mesekönyv - várunk adományban. Ezekkel szeretnénk kedveskedni a miskolci, környékbeli és határon túl élő gyermekeknek. Személyesen az adományraktárunkba, a Jókai út 13-15. szám alatt, hétfőn és szerdán 8-tól 17 óráig és szombaton 8 és 12 óra között fogadjuk az ajándékokat, amelyeket önkénteseink vesznek át 

– fejtette ki a Supersum Alapítvány elnöke, hozzátéve, hogy az ajándékokat egész évben gyűjtik, és átadás előtt kitisztítják. 

Kép
supersum_mikulascsomag_251104ml-9.jpg

További információ: a Supersum Közhasznú Alapítvány honlapján, Facebook-oldalán, Instagram-oldalán. 

Ez is érdekelhet

„Csak” hatvan ponttal nyertek
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I női, A-csoport, alapszakasz, 5. forduló.
Megtudtuk, miért nem indult el mindenhol a főtésszolgáltatás Miskolcon
Miskolc
Hiába kezdődött meg a fűtésszezon, a MIHŐ Kft. mégsem tudta mindenhol elindítani a fűtésszolgáltatást a társasházi korszerűsítések elhúzódása miatt.
Képgaléria
Miskolci Táncgála II.
Miskolc ismét a tánc fővárosává vált
MiskolcSportKultúra
Újra megtelt zenével, tánccal és szépséggel október 17-én, szombaton a Generali Aréna, hiszen tizenhárom év után ismét Miskolcon rendezték meg a Formációs Magyar Bajnokságot, amit a látványos Miskolci Táncgála követett.
Diósgyőri Piknik a mese, a játék és a városrész szelleme jegyében
MiskolcKultúraSzabadidő
Szombaton megtelt élettel a II. János Pál pápa tér és a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóház. A meséé és a közösségi játékoké volt a főszerep a Diósgyőri Pikniken, ahol a városrészhez kapcsolódó helytörténeti érdekességeket is hallhattak az érdeklődők.