A diósgyőri színeket képviselő Gál Nikolett trénere, Majkut Gergely társaságában készül a november 15-én kezdődő siketlimpiára.
Több számban indul
– Ezen a héten még itthon készülünk Nikivel, de 10-én Katar közbeiktatásával utazunk Tokióba – mondta Majkut Gergely. – Dohai átszállásunk után 11-én érkezünk meg a szigetország fővárosába. Az első versenynapon, november 17-én Niki a 100 méteres selejtezőn vesz részt, így majdnem egy teljes hetünk lesz az akklimatizációra. Úgy gondolom, hogy ez elegendő ahhoz, hogy a másnapi elődöntőben és a döntőben már a legjobbját hozza. 19-én a 100 méter gát elődöntő és döntő szerepel a programban, majd egy pihenőnap után a 200 méter és a távolugrás selejtezőjében leszünk még érdekeltek. A munkát elvégeztük, Niki nagyon jó formában van, eddigi pályafutása során most a leggyorsabb és legerősebb. Bizakodóan várjuk a világversenyt.