Ugrás a tartalomra

Prostituáltak közül választott volna feleséget – keservesen megbánta

Létrehozva
Bár az egyik örömlány elvállalta volna a felkérést, végül inkább férfi társaikkal együtt megverték és kirabolták a férfit.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség két nő és két férfi ellen, akik kirabolták azt a férfit, aki néhány hónapja házasság céljából próbált ismerkedni prostituáltakkal – írja keddi közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a négy vádlott – köztük egy nő és egy férfi apa és lánya – még egy júniusi délutánon Ide érkezett meg a sértett férfi, aki hallotta a klasszikus mondást: prostituáltakból lesz a legjobb feleség. Ezért hát köztük kereste saját jövőbelijét is. A sértett beszélgetni kezdett a nőkkel, akik közül egyik közölte, hogy elvállalná a feleség szerepet, de arra kérte a férfit, hogy az apja vonatjegyét fizesse ki.

Ezután a két nő vádlott a sértettet elkísérte egy elhagyatott házhoz, ahol tovább folytatták a beszélgetést, ide érkezett meg a két férfi vádlott, akik közül a házasságra hajlandó nő apja pénzt követelt a férfitól, és, hogy „kérését” nyomatékosítsa, tenyérrel háromszor arcon is ütötte. Ezt követően a vádlottak elvették a sértett hátitáskáját és övtáskáját. Mivel az övtáskát letépték, a férfi egyensúlyát vesztette és földre esett. A vádlottak eközben átnézték a táskák tartalmát és a földön fekvő sértett nadrágzsebét is leszakították, majd egy kétezer forintot nem meghaladó értékű mobiltelefont vettek el tőle és távoztak a helyszínről

– részletezték.

A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben, akik közül két férfi és egy nő büntetett, míg egy nő büntetlen előéletű, fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.