Ugrás a tartalomra

Két napon át tempóztak a Kemény Dénes Városi Sportuszodában

Létrehozva
Az V. MiReHu Kupa úszóverseny november 14-15. között kínált megmérettetési lehetőséget a miskolci Kemény Dénes Városi Sportuszodában. A három nemzet, 19 egyesületének, 266 sportolóját felvonultató viadalon alaposan kitettek magukért a rendező Miskolci Sportiskola úszói is.

Az V. MiReHu Kupa, egyben Testvérvárosok Nemzetközi Úszóversenye és XXXVII. Bitskey Zoltán Emlékversenyt a MiReHu Nonprofit Kft. megbízásából a Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. rendezte meg a múlt hét végén. A rangos esemény péntek délutáni megnyitóján házigazdaként Illyés Miklós, a rendező szervezet ügyvezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd Hollósy András, Miskolc sportért is felelős alpolgármestere mondta el köszöntőjét és indította útjára a nagy múltú versenyt, melyen jelen volt Bartha György önkormányzati képviselő és Takács Gyula, a Miskolci Vízilabda Club ügyvezetője is.

A közel három száz tagú mezőnyt Miskolc testvérvárosából, Tamperéből, valamint Marosvásárhelyről érkezett úszók avatták nemzetközivé.

A 10 pályán zajló erőpróbán 30 versenyszámban mérték össze tudásukat a hat korcsoportba sorolt résztvevők. A Miskolci Sportiskola Dorogi-Firtkó Adél, Simon Györgyi és Sajgó László által felkészített 34 sportolója alaposan kivette részét az éremgyűjtésből, 120-nál is több medált tartottak itthon. Közülük a 10 aranyat kiérdemlő Doszpoly Zsombor és a 7 aranyat „termelő” Fogarasi Janka volt a legeredményesebb.

– Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen nagyszabású versenyt tudtunk rendezni – fogalmazott Sajgó László, a Miskolci Sportiskola úszó szakosztályának vezetője, aki társ-versenyigazgatóként is közreműködött. – Sportolóink hazai pályán jutottak kiváló erőfelmérési lehetőséghez. Magam és versenyigazgató társam, Hölcz Péter nevében szeretnék köszönetet mondani a névadó támogatónak, Miskolc önkormányzatának, a Miskolci Sportiskola vezetésének, valamennyi munkatársának, minden közreműködőnek, hogy összefogva, együtt ilyen színvonalas körülményeket teremtettek az idei utolsó erőpróbánkhoz. Külön szeretném megköszönni az úszószülők egész évben nyújtott, mindennapos áldozatvállalását. Nélkülük nem érhettünk volna el ilyen szép sikereket.

Kép
A múlt hét végén 266 úszó versenyzett a dr. Kemény Dénes Városi Sportuszodában. Fotó: Mocsári László

Öt emlékszámot is rendeztek

A nagy hagyományokkal rendelkező versenyen idén is egy-egy számmal emlékeztek meg dr. Bitskey Zoltánról, vármegyénk olimpikonjáról, Vígh Józsefről, Miskolc város örökös edzőjéről, Delneki Miklósról, a városi, illetve a vármegyei úszó szövetség kiváló sportvezetőjéről, valamint a fiatalon elhunyt kiváló sportolóról és edzőről, a miskolci Pászti Csabáról, továbbá a tragikus körülmények között, szintén fiatalon elhunyt tehetséges miskolci úszóról, Kriston Orsolyáról.

Az emlékszámok adott korosztályában a Miskolci Sportiskola legjobb úszóit jutalmazták meg egy-egy serleggel. A serlegeket Juhos Patrik (Bitskey Zoltán-emlékszám, 100 m fiú hát), Kárpáti Luca (Kriston Orsolya-emlékszám, 400 m leány gyors), Miklós Janka (Delneki Miklós-emlékszám, 200 m leány vegyes), Doszpoly Zsombor (Pászti Csaba-emlékszám, 50 m fiú pillangó) és Fazekas Dorka (Vígh József-emlékszám, 200 m leány mell) érdemelte ki.

A Miskolci Sportiskola aranyérmesei

Fiúk
100 m gyors, 2009-2010-esek.: Juhos Patrik, 56.38 másodperc. 2013-2014-esek: Czipó Bence József, 1:05.04 perc. 2016-osok és fiatalabbak: Kovács Ármin, 1:15.36.
100 m mell, 2009-2010-esek: Limbek Lázár, 1:13.56 perc.
100 m hát, 2009-2010-esek: Juhos Patrik, 1:06.73 perc. 2016-osok és fiatalabbak: Kovács Ármin, 1:32.00.
100 m pillangó, 2008-asok és idősebbek: Doszpoly Zsombor, 58.79 másodperc. 2016-osok és fiatalabbak: Kovács Ármin, 1:38.28 perc.
400 m gyors, nyílt kategória: Doszpoly Zsombor, 4:17.15 perc.
200 m vegyes, nyílt kategória: Doszpoly Zsombor, 2:12.68 perc.
200 m gyors, 2008-asok és idősebbek: Doszpoly Zsombor, 1:55.51 perc. 2009-2010-esek: Juhos Patrik, 2:07.16. 2016-osok és fiatalabbak: Kovács Ármin, 2:46.97.
50 m pillangó, 2008-asok és idősebbek: Doszpoly Zsombor, 25.97 másodperc. 2009-2010-esek: Juhos Patrik, 27.62. 2011-2012-esek: Tóth Marcell, 29.33. 2013-2014-esek: Czipó Bence József, 31.23. 2016-osok és fiatalabbak: Kovács Ármin, 42.30.
200 m mell, 2008-asok és idősebbek: Doszpoly Zsombor, 2:45.72 perc. 2009-2010-esek: Limbek Lázár, 2:42.63.
50 m gyors, 2008-asok és idősebbek: Doszpoly Zsombor, 24.08 másodperc. 2009-2010-esek.: Barta Ferenc, 26.17. 2011-2012-esek: Kozma Áron Tamás, 28.27. 2016-osok és fiatalabbak: Kovács Ármin, 33.89.
200 m hát, 2008-asok és idősebbek: Doszpoly Zsombor, 2:24.64 perc. 2009-2010-esek: Juhos Patrik, 2:28.64. 2013-2014-esek: Czipó Bence József, 2:34.84.
50 m mell, 2008-asok és idősebbek: Doszpoly Zsombor, 32.91 másodperc. 2009-2010-esek: Limbek Lázár, 32.96.
200 m pillangó, 2009-2010-esek: Limbek Lázár, 2:25.50 perc.
50 m hát, 2008-asok és idősebbek: Doszpoly Zsombor, 28.08 másodperc. 2009-2010-esek: Juhos Patrik, 30.48. 2013-2014-esek: Czipó Bence József, 32.97. 2016-osok és fiatalabbak: Kovács Ármin, 41.73.

Lányok
100 m gyors, 2008-asok és idősebbek: Fogarasi Janka, 1:07.41 perc.
100 m mell, 2013-2014-esek: Márton Tamara, 1:26.08 perc.
100 m hát, 2008-asok és idősebbek: Fogarasi Janka, 1:11.93 perc.
100 m pillangó, 2008-asok és idősebbek: Fogarasi Janka, 1:09.21 perc.
200 m vegyes, nyílt kategória: Miklós Janka, 2:39.01 perc.
200 m gyors, 2008-asok és idősebbek: Fogarasi Janka, 2:19.32 perc. 2009-2010-esek: Kárpáti Luca Sára, 2:23.45. 2011-2012-esek: Ráski Sára, 2:22.45. 2013-2014-esek: Galambos Léna, 2:29.45.
50 m pillangó, 2008-asok és idősebbek: Fogarasi Janka, 32.12 másodperc.
200 m mell, 2011-2012-esek: Fazekas Dorka, 3:08.51 perc.
50 m gyors, 2009-2010-esek: Kárpáti Luca Sára, 29.15 másodperc. 2015-ösök.: Bernáth Bianka, 36.11.
50 m mell, 2011-2012-esek: Léport Szellő Boróka, 37.47 másodperc. 2013-2014-esek: Demeter Bella Luca, 38.13.
200 m pillangó, 2008-asok és idősebbek: Fogarasi Janka, 2:34.82 perc.
50 m hát, 2008-asok és idősebbek: Fogarasi Janka, 33.79 másodperc. 2011-2012-esek: Kiss Léna, 34.42. 2015-ösök: Gombos Hanna, 41.30.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.