Ugrás a tartalomra

Az adventi varázs városa lesz Miskolc, korcsolyapályával, adventi villamossal

Létrehozva
Már csak pár nap választ minket el az adventi időszak kezdetétől, ami azt jelenti, hogy a városi advent megnyitásától is. Több részletet már most megosztottak lapunkkal a szervezők.
Kép

A hagyományokhoz híven idén is lesz például kirakatdíszítő verseny, a Kirakatverseny | Miskolc Advent oldalon már lehet jelentkezni, itt a részletekről is tájékozódhatnak a belvárosi üzlettulajdonosok.

A legszebb kirakatról idén is a lájkok száma dönt a MiskolcOn Facebook oldalon, a legtöbb szavazatot kapott üzlet elnyeri a „Miskolc Karácsonyi Csillaga – 2025” díjat és egy 400 ezer forintos ajándékutalványt, míg a Városháza dolgozói különdíjról dönthetnek szavazatukkal.

A programokat szerdán délután Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere ismertette.

November 28-án indul

A városi programsorozat idén a „Miskolc – az adventi varázs városa” elnevezés alatt november 28-ától december 21-éig kínál programokat az érdeklődőknek. A weboldal szerdán indul, IDE kattintva érhető el, itt lehet tájékozódni a helyszínekről és a programokról.

Kép

Az idei kínálatban többek között koncertek, színes gyermek programok, korcsolyapálya, vasárnaponként gyertyagyújtás és az Avasi kilátó fényjátéka található, de az elmaradhatatlan ajándékvásár kitelepülői is várják a vevőiket. Az idén is várva várt adventi villamos november 30-án gurul ki a remízből, akkor csodálhatja meg először a nagyközönség.

Kép

Gasztro-kínálatban is erősítenek

Az idei évben a gasztronómia szerelmeseinek is kedveskedünk, ugyanis minden héten más-más étterem fogja elkápráztatni kulináris élvezetekkel a vásárba kilátogatókat, a Szent István téren felállított Hüttében az alábbi beosztás szerint:

November 28. – december 3. - KARÁM Bor & Gasztro

December 4-9. - Végállomás Bistro & Wine

December 10-15. - Ciao Martin étterem

December 16-21. - a Leves és Burger étterem

December 22-31. - Borsod Burger (kivéve a karácsonyi ünnepeket)

Kép

A látogatók emellett természetesen a hagyományos finomságok közül is választhatnak, forró italok – forró csoki, fűszeres forró almalé, alkoholos és alkoholmentes puncsok, valamint különleges forralt borok (áfonyás, narancsos, klasszikus) – mellett élvezhetik a frissen sült lángos, gofri és lepény illatát. Bízunk abban, hogy az ünnepi fények között a gasztro kínálat igazi találkozóhellyé válik, ahol a finom ízek és a meleg hangulat együtt teremtik meg az adventi élményt.

Újdonság, hogy az idei évben Miskolctapolca is adventi programhelyszín lesz, ezzel a városrész turisztikai és kulturális életét kívánjuk gazdagítani.

Kép
jegpalya_keszul_szent_istvan_ter_20251119-aj_05.jpg
Már épül a jégpálya a Szent István téren. Fotó: Juhász Ákos

A nemrég indult város app, a MiMi applikáción keresztül három nyereményjátékot is indítanak, így érdemes előre készülni és letölteni az appot, hiszen a nyeremények mellett a játékokban való részvétel során izgalmas feladatokat lehet teljesíteni.

Ez is érdekelhet

Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.
Képgaléria
Urnazárás
Választás 2026: Érkeznek az első eredmények
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Este 19:00-kor befejeződött a 2026-os országgyűlési választás Magyarországon. Megkezdték a szavazatok összeszámolását.
Nem sokkal az urnazárás előtt értékelt Hollósy András, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje. Fotó: Juhász Ákos
Hollósy András: a munkát elvégeztük
Miskolc
Nem sokkal az urnazárás előtt értékelt Hollósy András, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.