Ugrás a tartalomra

Már korizhatunk az adventi jégpályán a belvárosban

Létrehozva
Pénteken megnyitotta kapuját a korcsolyapálya is a Szent István tér mellett, ahol két héten át suhanhatunk a jégen.
Kép
ció	Műveletek rogosz_adventi_fenyesk_start11_28-012.jpg (2.84 MB)
Fotó: Rogosz Péter

Kisebb ünnepség keretében és a pályát azonnal használatba vevő korcsolyás fiatalok jelenlétében nyitotta meg Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere és Szombaty Benedek, Miskolc nemrégiben szolgálatba lépett diákpolgármestere és a diákönkormányzat csapata az adventi korcsolyapályát péntek délután. Mint ismert, a korábbi években is megteremtette az önkormányzat a lehetőséget ebben az időszakban a belvárosi korizásra, akkor az Erzsébet téren, amely azonban jelenleg építési felvonulási terület. Így a pálya ebben az évben nem épülhetett meg ott, költöznie kellett. Nem ment azonban messzire, a Szent István tér mögötti területen nyitotta meg kapuit.

A megnyitón Matiscsák Éva elmondta, fontosnak tartották, hogy idén is legyen lehetősége a miskolciaknak az adventi időszakban egy kis önfeledt korcsolyázásra a belvárosban, közel a vásári forgataghoz. A Miskolc Városi Szabadidőközpont által üzemeltetett pálya mindig nagyon népszerű, elsősorban a fiatalok körében, akik mozgásra, sportolásra vágynak.

Kép
rogosz_adventi_fenyesk_start11_28-009.jpg (2.7 MB)

- Ez egy kikapcsolódási lehetőség, amit együtt is tudnak végezni kicsik és nagyok, akár egész családok. A helyszín is magáért beszél, gyönyörű a látvány, különösen, amikor már teljes pompájukban égnek az adventi fények, beindul a vásári forgatag a téren. A korábbi években is volt jégpálya a belvárosban, és erre komoly igény mutatkozott a miskolciak részéről idén is. Meghallgattuk a kérésüket, és íme, itt is van a pálya, a mai naptól lehet használni – közölte. 
A délelőtti órákban az előzetesen regisztrált iskolai és óvodai csoportok ingyenesen használhatják a jégpályát - tette hozzá.

Kép
ogosz_adventi_fenyesk_start11_28-013.jpg (2.63 MB)

Miskolc fiatalsága, diáksága nevében Szombaty Benedek diákpolgármester és a Miskolci Diákönkormányzat tagjai adták át jelképesen a jégpályát a helyszínen felsorakozott ifjú korosoknak és a város minden korcsolyázni szerető lakójának. 
A diákpolgármester mindenekelőtt megköszönte az alpolgármesternek, hogy ők nyithatják meg a jégpályát. A MIDÖK-nek fontos, hogy az iskola falain kívül is megtalálják a diákok azokat a programokat és közösségeket, amelyekre szükségük van – mondta.

- Itt a jégpályán megtalálhatják ezt a közösséget, hiszen ide eljöhetnek a barátaikkal, osztálytársaikkal is, hogy együtt korizzanak, kikapcsolódjanak. Vagy akár újabb barátságokat köthetnek. Közben néha el is eshetnek, ami lehetőséget teremt arra, hogy segítsék egymást, figyeljenek a többiekre. Ez is megidézi az adventi hangulatot – vallja a diákpolgármester.

Kép
rogosz_adventi_fenyesk_start11_28-003.jpg

A tizenötször húsz négyzetméteres területű jégpálya hétköznap délutánonként egészen este nyolc óráig, hétvégén pedig délelőtt tíztől este nyolc óráig várja a korcsolyázni és kikapcsolódni vágyókat.

Ez is érdekelhet

600 méternyi napelemes fényfüzért telepítettek Miskolc belvárosi parkjába
Miskolc
Évelő növényekkel és összesen 600 méternyi napelemes LED-fényfüzérrel újították meg a Deák téri parkot a Bosch munkatársai. A fejlesztés a második Bosch Jövőbarát Tech Kalandnaphoz kapcsolódott, amely városi kalandjátékkal, elektromos kerékpáros élményekkel és gyerekprogramokkal is várta a környékbeli családokat.
Megdöbbentek a zenész viselkedésén
MiskolcKultúraSzabadidő
Földes Hobo Lászlóról készült film, aminek vetítését közönségtalálkozóval kötötték össze a CineFesten. Az alkotói folyamatról a rendező és a producer beszélt hétfő este az Uránia-teremben.
Világbajnokságot nyertek a Miskolci Mazsorett Együttes tagjai
MiskolcSportVilágSzabadidő
Lengyelországból hoztak el aranyérmeket.
Javítják a miskolci vonalat, pótlóbuszok járnak
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szeptember 9-től 22-ig a Miskolc és Hidasnémeti közötti pályakarbantartás miatt nem közlekednek a vonatok, helyettük többféle MÁVBusz jár.