- Úgy történt, hogy kiírtunk egy segítségkérő posztot a közösségi médiában, mert a harmincéves autónk teljesen tönkre ment már és ezeken az utakon – ahogy az látható – mindenképpen szükségünk van egy járműre ahhoz, hogy a mentettkéinket szállítani tudjuk, orvoshoz hordani, illetve a jelentős mennyiségű tápot beszerezni, idehozni – világította meg a történet kezdetét Zsebesi-Lengyel Melinda, a Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesület vezetője.
Megtudtuk tőle, hogy jelenleg százhuszonhat mentett kutyusról gondoskodnak, tehát el lehet képzelni, mi mindenre van szükség az ellátásukhoz. Ezek egyike egy alapfelszerelés, egy megfelelő jármű.
- Meglepetésünkre a segítségkérésünkre a miskolci önkormányzat jelentkezett, Tóth-Szántai József polgármester, Matiscsák Éva alpolgármester és Hollósy András alpolgármester személyében, akik a képviselői alapjukból egy autót vásároltak a Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesület részére. A jármű forgalmi engedélyében is az egyesület neve szerepel. Ez egy 2012-ben gyártott, de rendkívül jó állapotban lévő Chevrolet Orlando, eredetileg hétszemélyes, de nekünk a tágas csomagtér a fontos, hogy a mentettkéinket szállítani tudjuk. És az, hogy az itteni útviszonyokat is bírni fogja. Ez a Chevrolet maximálisan megfelel minden vágyunknak. Nagyon hálásak vagyunk érte – hangsúlyozta az egyesület vezetője.
Tóth-Szántai József polgármester, Matiscsák Éva és Hollósy András alpolgármesterek a képviselői alapjukból vásárolták meg az autót, amelyet pénteken mindhárman személyesen vittek ki Lyukóba és adták át állatvédő egyesületnek. Hollósy András elmondta, amikor meglátták a segítségkérő bejegyzést, úgy gondolták, hogy fontos egy ilyen hiánypótló feladatot ellátó állatvédő egyesületnek az, hogy olyan körülmények között tudjon dolgozni, amely segíti őket a gazdátlanná vált kutyusok megmentésében.
- A közlekedés is egy ilyen szempont. És itt a Lyukóvölgyben, a Gulyakút térségében különösen, hiszen az utak többsége zúzalékos, és hogyha esik az eső, akkor még nehezebb körülmények között tudnak egyáltalán közlekedni az emberek. Éppen ezért szerettük volna segíteni az egyesületet, és a Miskolc Autó bevonásával, illetőleg polgármester úr, alpolgármester asszony és jómagam felajánlásából sikerült ezzel az autóval megajándékozni az egyesületet – ismertette Hollósy András.
Rámutatott, korábban is támogatták már különböző adományokkal a Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesületet, mert látják, ismerik azt a munkát, amelyet az elmúlt időszakban is végeztek a gazdátlan kutyák megmentéséért. Az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy az ajándék autóval hozzájárulhattak ahhoz, hogy még több kutyuson tudjanak segíteni.