Ugrás a tartalomra

Megérkezett az idei adventi villamos, amelyben Miskolc két testvérvárosának küldöttségei is gyönyörködtek

Létrehozva
Vasárnap érkezett Miskolcra Kassa és Katowice delegációja, akik elsőként tekinthették meg az idei adventi villamost, amelyet délután öt órától már a nagyközönség is láthatott.
Preview Image
Lapozz bele az adventi villamosról készített galériánkba! Kattints a fotóra!

Lehullt végre a lepel, advent első vasárnapján útnak indult az ünnepi díszbe öltöztetett Miskolci Adventi Villamos, amely idén is elkápráztatja a közönséget. A díszes szerelvény mélybordó, mélyzöld és arany színekben pompázik, és a Diótörő és a Körhinta világát idézi meg, kívül-belül.

Kép
adventi_villamos_begordules_20251130-ot_02.jpg

Az eseményt különlegessé tette, hogy Miskolc újraélesztett testvérvárosi kapcsolatai is hangsúlyt kaptak: Kassáról és Katowicéből érkeztek vendégek, akik először láthatták közelről az adventi villamost. Fekete-Angyal Enikő, a MIDMAR ügyvezető igazgatója szerint a város célja, hogy erősítse nemzetközi kapcsolatait, és bemutassa adventi kínálatát a partnertelepüléseknek.

Kép
testvervarosok_fogadasa_20251130-ot_09.jpg

– Miskolc elkezdte erősíteni a testvérvárosi kapcsolatait. Az advent kiváló alkalom arra, hogy megmutassuk, milyen gyönyörű a város és milyen programokkal várjuk a látogatókat. Most Kassáról és Katowicéből érkeztek hozzánk – mondta. Hozzátette, hogy a vasárnapi program a karácsonyi villamos, a vásár és a gyertyagyújtás köré szerveződött, hétfőn pedig városnézés és Lillafüred–Miskolctapolca látogatás várja a delegációt.

Kép
testvervarosok_fogadasa_20251130-ot_10.jpg

Matiscsák Éva alpolgármester szerint a meghívás egyben bátor lépés is volt a város részéről.
– Nagyon izgultunk, amikor meghívtuk a testvérvárosainkat, mert eddig meglehetősen csendes volt ez a kapcsolat. De Miskolc adventkor különleges, a villamos pedig valódi kuriózum – mondta. – Nagyon tetszik nekik, ahogy látom rengeteg képet készítettek. Jöttek sajtósok is, úgyhogy folyamatos közvetítés megy Kassára és Katowice-be is – tette hozzá Miskolc alpolgármestere.

Kép
testvervarosok_fogadasa_20251130-ot_04.jpg

A villamos idei arculatáról Gadnai-Bodnár Éva, az MVK Zrt. vezérigazgatója beszélt.
– Idén a mélybordó, a mélyzöld és az arany dominál, a tematika pedig a Diótörő és a körhinta – ismertette.
Elmondta azt is, hogy a díszítést mindenszentek után kezdték, és hetekig dolgoztak rajta, hogy advent első hétvégéjére elkészülhessen a város egyik legvártabb ünnepi járműve.

Az adventi villamos érkezése idén is tömegeket vonzott, és ezzel hivatalosan is megkezdődött a város ünnepi időszaka. A különleges jármű a következő hetekben minden nap útnak indul, hogy fényt és karácsonyi hangulatot vigyen Miskolc utcáira.

Kép
adventi_villamos_begordules_20251130-ot_10.jpg

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.