Ugrás a tartalomra

Sütivel segíteni jó, ma is termel a Szeretet Sütigyár

Létrehozva
Vasárnap a MiProdukt Kft. munkatársain volt a sor, hogy beálljanak a Magyar Vöröskereszt Szeretet Sütigyárának pultja mögé Miskolc belvárosában, hogy produktumaikkal segítsenek a rászorulóknak.
Kép
miprodukt_szeretet_sutigyar_20251130-ot_07.jpg
Ma a MiProdukt munkatársai sütöttek. Fotó: Osztie Tibor

A MiProdukt Kft. több lelkes munkatársa gyúrta és sütötte a sütigyárban a jótékonysági mézeskalácsokat, amelyek árából rászoruló családokat támogat a Vöröskereszt. A kezdeményezés számukra nem új: a csapat több tagja visszatérő segítőként érkezik minden évben, hiszen a közös sütés egyszerre jelent adományozást, közösségi élményt és felelősségvállalást.

Kép
miprodukt_szeretet_sutigyar_20251130-ot_09.jpg

Mondreán-Ács Csilla, a cég egyik dolgozója elmondta, miért fontos számára a részvétel.
– Nem először vagyok itt. Fontos, hogy főleg így, karácsony közeledtével tudjunk segíteni másoknak – fogalmazott.

Hozzátette, a MiProdukt Kft. maga is megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztat, így a társadalmi felelősségvállalás a vállalat mindennapi működésének természetes része.
– Igyekszünk felhívni a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy tudjunk egymással foglalkozni. És persze ez egy remek csapatépítő program is – mondta.

Kép
miprodukt_szeretet_sutigyar_20251130-ot_08.jpg

A Szeretet Sütigyár minden évben számtalan segítő kéznek ad teret, és most a MiProdukt csapatának lelkes munkája is hozzájárult ahhoz, hogy az ünnepek közeledtével minél több családon segíthessen a Magyar Vöröskereszt.

Kép
miprodukt_szeretet_sutigyar_20251130-ot_14.jpg

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.