Ugrás a tartalomra

Miskolc önkormányzata saját halottjának tekinti Lehoczki-Spider Lászlót

Létrehozva
Temetéséről a családdal való egyeztetést követően az önkormányzat intézkedik.
Kép
Elhunyt Lehoczki László

Ahogy arról lapunk múlt pénteken beszámolt, Lehoczki-Spider László 2025. november 27-én, 67 éves korában hunyt el.

Miskolc városa Lehoczki-Spider Lászlót, a Spider Miskolci Speciális és Felderítő Mentőcsoport alapítóját, Miskolc díszpolgárát saját halottjának tekinti és számára díszsírhelyet biztosít.

"A város szülöttje egész életét az életmentésnek szentelte. A katasztrófamentő- és keresőkutyák kiképzésének úttörőjeként csapatával több mint 30 éven át számtalan riasztás során segített, hazai és nemzetközi vészhelyzetekben egyaránt. Mancs nevű kutyájával világhírre tett szert az 1999-es izmiti földrengésnél végzett mentés során, ahol Lehoczki és kutyája egy életben lévő hároméves kislányt talált meg a romok alatt" - írja hétfői közleményében a Polgármesteri Hivatal.

Ebben felidézik: munkásságát számos rangos elismeréssel jutalmazták, többek között a Megyei Prima díjjal, az Európai Polgári díjjal, a Pro Urbe díjjal, a Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozatával, valamint Miskolc díszpolgári címével.

"Önzetlen szolgálata, embersége, városáért és közösségért folytatott munkássága és példamutató élete örök értékként él tovább. Családjával és szeretteivel közösen gyászolva, emlékét kegyelettel őrizzük" - fogalmaznak.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.