Ugrás a tartalomra

Lengyel karácsonyi hagyományok Miskolcon

Létrehozva
A Miskolci Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat péntek délután tartotta karácsonyi ünnepségét a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban, ahol a lengyel karácsonyi hagyományok, az irodalom és a zene együtt teremtettek meghitt ünnepi hangulatot.
Kép
Lengyel karácsonyi ünnepség
Lengyel karácsonyi ünnepség. Fotó: Mocsári László

Az eseményt Szabó Mónika, a Miskolci Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy az év utolsó közösségi rendezvényén ilyen sokan együtt ünnepelhetnek.

– A karácsony az egyik legfontosabb ünnep, nemcsak a lengyeleknek, hanem az egész keresztény világ számára, hiszen Jézus Krisztus eljövetelét ünnepeljük – hangsúlyozta.

A délután során Agócs Erika a lengyel karácsonyi népszokásokat idézte fel. Elmondta: sok családban ma is él az az ólengyel hagyomány, hogy csak az első csillag felragyogásakor ülnek asztalhoz.

– Általában egy-egy ilyen vacsora tizenkét fogásból áll, a tizenkét apostol tiszteletére – tette hozzá.

Kép
Lengyel karácsonyi ünnepség

Az ünnepi menü középpontjában jellemzően halételek állnak, de almát, diót és mézet is fogyasztanak, hogy az új esztendőben egészségesek maradjanak. Szó esett arról is, hogy az asztalnál egy helyet üresen hagynak az eltévedt vándor, a távol lévő vagy az elhunyt hozzátartozó emlékére, az ajtót vagy az ablakot pedig résnyire nyitva hagyják, hogy a halottak lelke csatlakozhasson a lakomához.

Különleges hagyományként mutatta be az opłatkát, a karácsonyi ostyát, amelyet a vacsora előtt a családtagok és a vendégek egymással megosztanak, jókívánságokat mondva.

Preview Image
Lengyel karácsonyi ünnepség. Mocsári László galériája.

Az ünnepi program irodalmi és zenei előadásokkal folytatódott. Kusztván Péter Bodor Miklós Betlehemi csillag című versét olvasta fel, Bárkányi Tamara Händel egyik áriáját adta elő fuvolán. Tóth Kazimierz Tóth-Stronska Bernadeta és Wojciech Młynarski Wiersz na Boże Narodzenie című művét tolmácsolta, majd Gyurkovics Gábor trombitaművész és Gyurkovics Csilla mesemondó közös előadása következett.

Az ünnepség végén Szabó József, a diósgyőri római katolikus templom plébánosa megszentelte a karácsonyi ostyákat. A közös imádságot követően kötetlen beszélgetés és ünnepi vacsora zárta az estét, amely méltó módon idézte meg a lengyel karácsony hagyományait és a közösség összetartozását.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.