Ugrás a tartalomra

Itt vannak az első nevek a 2026-os Miskolci Kocsonyafesztivál fellépői közül

Létrehozva
Három nap élmény, zene, ízek és télűző hangulat Miskolc szívében.
Kép
Fotó: Mocsári László

„2026-ban találkozzunk újra a régió legnagyobb fesztiválján” – hirdeti a Miskolci Kocsonyafesztiválra létrehozott esemény a közösségi oldalon.

Ahogy arról a minap.hu korábban beszámolt, Tóth-Szántai József polgármester nemrégiben bejelentette, hogy 2026-ban február 6-8. között rendezik meg a tömegeket Miskolcra vonzó eseményt.

Kép

Mint ismert, a Miskolci Kocsonyafesztivál Észak-Magyarország, és ezen belül is Miskolc egyik legnépszerűbb téli rendezvénye, amely a város gasztronómiai és kulturális értékeit mutatja be, jellegzetes ételekkel, mint a lacipecsenye, a perec és természetesen a híres miskolci kocsonya.

Kép

Most az is kiderült, hogy két nagyszínpadon és három további színpadon közel száz koncert, bőséges étel- és italkínálat, reggeltől egészen késő estig tartó programkavalkád és pezsgő vásári hangulat várja majd a fesztiválozókat Miskolc belvárosában.

Bőséges zenei kínálat teszi majd teljessé a gasztronómiai programot, olyan neveket tettek most közzé a szervezők, mint például a Wellhello, Horváth Tamás, a Balkan Fanatik, Kowalsky meg a Vega, Manuel, az Ismerős Arcok, Fenyő Miklós, a Hooligans, a Bikini, a ManGoRise, Hauber Zsolt x Bonanza Banzai és még sokan mások.

Kép

A koncertek mellett színes vásári forgatag, utcazene, népi játékok, kézművesek, szuper gasztroélmények, és természetesen kocsonya minden mennyiségben várja majd a február 6-8. között kilátogatókat.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.