Bűdi László hatvan felett egyre gyakrabban idézi fel gyerekkora karácsonyait, amikor a hatvanas években szinte magától értetődően hullott a hó, és a Mikulás, valamint a Krampusz valódi élményt jelentett. – A csizma az ablakban, az izgalom és a félelem egyszerre volt jelen – emlékezett vissza a sebész, onkológus a Miskolc Televízió ünnepi műsorában.
Vallásos családban nőtt fel, édesanyja kántorként szolgált, így az adventi időszak, a hajnali misék és az éjféli mise természetes részei voltak az ünnepnek. Ezek az élmények máig meghatározóak számára. A karácsonyfa beszerzése ma is az ő feladata, ezt édesapjától örökölte, és bár a fa sosem tökéletes, a közös díszítés során mindig „széppé válik”.
Élete különböző szakaszaiban másként élte meg az ünnepet. Egyetemistaként a vizsgaidőszak sokszor a tanulásról szólt, később, családos emberként pedig a gyerekek öröme került a középpontba. – Amikor a kislányunk meglátta a feldíszített fát, az mindent megért – fogalmazott, hozzátéve, hogy ekkor tanulta meg igazán: adni sokkal jobb, mint kapni.
Orvosként gyakran dolgozott karácsonykor is. Az ügyeletek, az üres város látványa nehéz pillanatok voltak, mégis elfogadta, hogy ez a hivatás része. Ilyenkor különösen sokat jelentett, hogy a kórházi osztályokon is igyekeztek ünnepi hangulatot teremteni a betegeknek és a dolgozóknak egyaránt.
Ma a karácsony számára elsősorban a közösségről szól. – Nekem nincs „én karácsonyom”, nekem „mi karácsonyunk” van – mondta. A legfontosabb az együttlét, a család közelsége, a közös emlékek és az egymásra figyelés. Úgy véli, a karácsony akkor igazi, ha nem az elvárások, hanem a szeretet és az együtt töltött idő kerül a középpontba.
A Miskolc Televízió "Az én karácsonyom" c. sorozatát ezekben a napokban nyomon követhetik nézőink.
