Ugrás a tartalomra

„Nagyon szeretek adni úgy, hogy az egy szívből jövő ajándék legyen”

Létrehozva
Guzi Blanka miskolci öttusa olimpikon számára a karácsony nyugodt, szent, idilli időszak, a pihenés és a családi ünneplés ideje.

 

„Nálunk tényleg a karácsony az egyik legszebb időszak az évben, mert akkor gyűlik igazán össze a család. Egyre ritkábban sikerül így összegyűlnünk, de a karácsony az szent ilyen szempontból. Olyan háttérből jövök, ahol hárman vagyunk testvérek, három nővér. Az idősebb nővéreimmel 8-9 év van köztünk és némelyikük már a saját családjával tölti a szentestét, de december 26-án mindannyian találkozunk” – osztotta meg Guzi Blanka öttusa olimpikon. 

Elmondta, a karácsony számára nyugodt időszak, ilyenkor csak futni szokott elmenni, ami énidő számára, vagy egy kicsit gimnasztikázik, de a komoly edzéseket a hétköznapokra hagyja. 

„A karácsony arról szól, hogy elmegyünk közösen templomba, vacsorázunk, családi történeteket osztunk meg, társasjátékozunk, vagy megnézünk együtt egy ünnepi filmet. Meglátogatjuk a nagyszülőket, unokatestvéreket, régebben még szánkóval is mentünk. Kicsit idilliszerű. Egyébként nem változott olimpikonként nagymértékben a karácsonyom, hanem ilyenkor újra megjelenik a gyermeki énem és szerintem ez így van jól” – állította. 

Elárulta, kicsiként karácsony viliáján annyira izgatott volt, hogy már hajnalban felébredt, hogy lássa, fehér-e a karácsony és nagyon szerette a meglepetéseket.

Megtudtuk, az étkezésében is többet enged meg magának az ünnepek alatt. December 24-én ebédre a férfiak által készített halászlevet szoktak enni, de ő ezt sokáig nem szerette, ezért korábban húslevest, vagy gyümölcslevest készítettek számára. Az asszonyok addig mézeskalácsot sütnek, amit maga is szívesen díszít. A vacsora aszalt szilvával, vagy gesztenyével töltött pulyka szokott lenni, a bébikukorica pedig helyi specialitásuk. Desszertként gesztenyepürét és bejglit fogyasztanak. 

„Sokszor mondjuk, hogy a karácsony nem az ajándékról szól, amit részben én is így tartok. Viszont, ha valaki ismer, az tudja, hogy nagyon szeretek adni úgy, hogy az egy szívből jövő, személyes ajándék legyen. Egész évben pásztázom, hogy akiket szeretek, mit szeretnek. Van egy listám is egyébként, de néha saját kezűleg készítem el, azt, amit adok. Azért szép az ajándékozás, mert ilyenkor kifejezzük a másik felé, hogy mennyire figyeltünk rá” – fogalmazta meg az olimpikon. 

A Miskolc Televízió "Az én karácsonyom" című sorozatát ezekben a napokban nyomon követhetik nézőink.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.