Fandl Ferenc miskolci színész számára a karácsony elsősorban az együttlétről és a találkozásokról szól. Náluk az adventi koszorút a felesége készíti, a gyertyákat megszokott sorrendben gyújtják, a készülődést viszont idén a munka is átszínezi: egy bemutató közeledtével nehezebb „kikapcsolni”.
A szenteste menetrendje fix: 24-én a gyerekekkel mennek fát venni, előző nap pedig már befaragja, hogy a rohanás ne az utolsó pillanatra maradjon. A fát 23-án felállítják, 24-én díszítik – az égősor kérdésén azért minden évben elvitatkoznak egy kicsit, de a lényeg szerinte úgyis a békesség. Az ajándékozás csak sötétedés után van, addigra a nagyobb család is megérkezik: náluk a közös ebéd az a pont, ami „összefogja” a rokonságot, és most már inkább hozzájuk jönnek, nem ők járják végig a várost.
Az ünnepi asztalról nem hiányozhat a húsleves, a rántott ételek és a töltött káposzta, a halas karácsony inkább az ő esztergomi gyerekkorának emléke, amit a családlátogatásoknál pótolnak. Ebéd után gyakran sétálnak a belvárosban sötétedésig, az est pedig a szűk családé: bontogatás, nevetések, és szinte mindig kerül a fa alá társasjáték vagy puzzle, ami „összefaragja” őket. Filmben biztos pont a Karácsonyi lidércnyomás, mert szerinte erősen szól arról, milyen, amikor valakinek nincs senkije.
Ha tehetik, a séták során segítenek rászorulóknak is – étellel, aprósággal, figyelemmel. Üzenete pedig egyszerű: a jó pillanatokat őrizzük meg, és „senki ne feküdjön le úgy, hogy valami jó dolog nem történt vele” – ha más nem, legyen az a nap végén egy apró öröm.
