Ugrás a tartalomra

Hiánypótló kötet a miskolci városépítőről

Létrehozva
Megjelent Reiman Zoltán új kötete, amely Soltész Nagy Kálmán, Miskolc egykori városépítő polgármesterének életútját és munkásságát állítja a középpontba.
Kép
reimann zoltán
Megjelent Reiman Zoltán új kötete. Fotó: Mocsári László

Reiman Zoltán szerint a kötet hiánypótló, hiszen Soltész Nagy Kálmánról eddig nem jelent meg önálló, részletes életrajzi munka. Az is elmondta, régóta foglalkoztatta a gondolat, hogy könyvben dolgozza fel Miskolc egyik legmeghatározóbb városvezetőjének történetét.

– Soltész Nagy Kálmánról még nem jelent meg életrajz, ilyen részletességgel pedig végképp nem. Nem mellesleg 120 éve hunyt el, 1905-ben, és úgy éreztem, méltó lenne rá, hogy egy könyv is megemlékezzen róla – fogalmazott.

Egy város újjáépítése

A kötet bemutatja azt az életutat és történelmi korszakot, amelyben Soltész Nagy Kálmán 34 évesen lett polgármester. Fiatalon vette át a város irányítását, majd az 1878-as nagy árvíz után kulcsszerepe volt Miskolc újjáépítésében. A szerző szerint ebben az időszakban mutatkozott meg igazán a polgármester szervezőkészsége és határozottsága.

Egy romokban lévő városból indult el az a folyamat, amelynek eredményeként Miskolc az ország egyik legjelentősebb városává vált

– hangsúlyozta.

Kutatás és érdeklődés

A könyv számos levéltári forrásra, korabeli sajtóanyagokra és helytörténeti dokumentumokra támaszkodik. Reiman Zoltán elmondása szerint a kutatás során olyan részletek is előkerültek, amelyek eddig kevéssé voltak ismertek. A kötetben szerepelnek például Soltész Nagy Kálmán utazásai, valamint személyes találkozásai is, többek között Kossuth Lajossal.

A szerző külön figyelmet fordított arra, hogy a polgármester emberi oldalát is bemutassa. Mint mondta, Soltész Nagy Kálmán lemondásakor nem az eredményeit hangsúlyozta, hanem azokat a célokat, amelyeket nem sikerült teljesen megvalósítania.

– Egy alázatos, puritán életet élő ember képe rajzolódik ki, aki reggeltől estig Miskolc ügyeivel foglalkozott, és a város szolgálatát életformának tekintette – fogalmazott.

A kötet gazdag képanyaggal is kiegészül: korabeli dokumentumok, újságcikkek és régi képeslapok segítik az olvasót a korszak megismerésében. A képes anyag jelentős része a szerző saját gyűjteményéből származik.

A könyv megjelenését nagy érdeklődés kísérte. A bemutatók és a kapcsolódó rendezvények teltházasak voltak, ami a szerző szerint azt mutatja, hogy a miskolciakat érdekli a város múltja és azok az alakok, akik formálták azt.

Az volt a célom, hogy az „elfelejtett miskolciak” közül egyet közelebb hozzak az emberekhez. Soltész Nagy Kálmán története nemcsak múltidézés, hanem gondolkodásmód is, amelyből ma is lehet tanulni 

– tette hozzá Reiman Zoltán.

A beszélgetés végén Reiman Zoltán megemlítette, hogy a Soltész Nagy Kálmánról szóló kötet mellett egy másik könyve is megjelent, amely a miskolci belváros egyik különleges részének, az úgynevezett miskolci Soho-nak a történetét mutatja be. A kiadvány a főutca mögötti egykori bazártömb múltját és megújulását dolgozza fel, gazdag képanyaggal kiegészítve.

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.