Ugrás a tartalomra

Mesével ünnepelték a kultúra napját a könyvtárban

Létrehozva
A magyar kultúra napja alkalmából óvodások látogattak el a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár gyermekkönyvtárába, ahol mesékkel és közös beszélgetéssel ismerkedhettek a magyar kultúra értékeivel.
Kép
magyar_kultura_mesebirodalom_20260122-ot_11.jpg
A Magyar Kultúra Napját ünnepelték a gyermekkönyvtárban. Fotó: Osztie Tibor

A Görgey Úti Református Óvodából érkező, 16 fős vegyes csoport számára a program kifejezetten a legkisebbekhez igazodott. A gyerekeket a mesebirodalomban fogadták, magyar népmesekönyvek, hangoskönyvek és különféle mesés kiadványok között. Miklós Katalin, a gyermekkönyvtár vezetője elmondta, a magyar kultúra napján a meséké és a közös élményeké volt a főszerep.

– Délelőtt az óvodásokat vártuk egy mesélős foglalkozásra, délután pedig egy iskolás osztály érkezik majd. Ezeken az alkalmakon mindig beszélgetünk a gyerekekkel arról, hogy milyen nap van, mit jelent a magyar kultúra, és ha nyitottak rá, akár a Himnusz egy rövid részletébe is belehallgatunk – fogalmazott.

Kép
magyar_kultura_mesebirodalom_20260122-ot_19.jpg

A program egyik fénypontja egy különleges meglepetés volt: Miskolczi Barbara meseposztóval adta elő a Kismalac és a farkasok című magyar népmesét. A foglalkozás végén a gyerekek maguk is kipróbálhatták a meseposztót, ami nagy lelkesedést váltott ki a csoportból.

– Minden tevékenységünkkel azt szeretnénk elérni, hogy már óvodás korban megszerettessük a könyvtárat és az olvasást a gyerekekkel. Legyen szó mesélésről, rajzolásról vagy közös beszélgetésről, a cél mindig ugyanaz, élményt adni – tette hozzá a gyermekkönyvtár vezetője.

Kép
magyar_kultura_mesebirodalom_20260122-ot_18.jpg

Katonáné Frank Ilona, a Görgey Úti Református Óvoda óvodapedagógusa szerint a mese a mindennapok elengedhetetlen része a gyerekek életében.

– Vegyes csoporttal érkeztünk, ahol kis-, középső- és nagycsoportos gyerekek együtt vannak. A mese meghatározó számukra: játék közben tanulnak a világról, miközben megmaradnak gyereknek. Nálunk minden nap van mese, akár alvás előtt, akár napközben dramatizálással vagy bábozással – mondta. Hozzátette, a magyar kultúra napjáról is beszélgettek a gyerekekkel, természetesen az ő nyelvi szintjükön.

– A digitális világban különösen fontos, hogy élő szóban hallják a mesét: szülőktől, pedagógusoktól, mesélőktől. Így van esély arra, hogy ez a hagyomány a jövőben is tovább éljen – hangsúlyozta.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.