Ugrás a tartalomra

Hivatalos: Iránban folytatja a DVTK válogatott labdarúgója

Létrehozva
Pályafutását az iráni Persepolis FC-ben folytatja, miután a DVTK átigazolási díj fejében értékesítette játékjogát Gera Dánielnek.
Kép
DVTK-Nyíregyháza 2-0
Fotó: Horváth Csongor

Az átigazolásról vasárnap délután írt a piros-fehér klub hivatalos oldala. Mint a dvtk.eu fogalmazott, Gera Dániel számtalan jó diósgyőri mérkőzése mellett bajnoki címet ünnepelt az NB II-ben, bemutatkozott a nemzeti válogatottban. A téli szünetben a DVTK átigazolási díj ellenében elengedte az iráni Persepolis FC-be.

Gera Dániel búcsújában leszögezte:

sokat köszönhetek a DVTK-nak, nagyon szép emlékeket viszek magammal Diósgyőrből.

– Összességében csak a pozitívumokat viszem magammal, bízom benne, hogy velem kapcsolatban is a jó dolgok maradnak meg mindenkiben. Időnként voltak nézeteltérések, ám az őszinteség számomra fontos, és úgy gondolom, hogy ebben a diósgyőri szurkolók is élen járnak. Ezért bízom benne, hogy amikor legközelebb találkozunk, egymás szemébe tudunk néni – fogalmazott, hozzátéve: „nehéz a búcsú, mert nagyon megszerettem itt mindenkit, minden évben jó csapat és összetartó banda csiszolódott. Azonban labdarúgóként mindig vágytam külföldön játszani, emberként pedig egy új kultúrát megismerni”.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.