Ugrás a tartalomra

Erős, aki gyengéket támogat

Létrehozva
Most először érintette Miskolcot Mága Zoltán jótékonysági újévi koncertje, pedig már csaknem húszéves hagyománya van a rendezvénysorozatnak.
Kép
maga_zoltan_ujevi_koncert_250127_hcs-10.jpg
Fergeteges újévi koncertet adott Mága Zoltán kedden este Miskolcon. Fotó: Horváth Csongor

Teltházas közönség és ünnepi hangulat fogadta január 27-én, kedden este Mága Zoltánt a miskolci Generali Arénában. A Liszt Ferenc-díjas hegedűművész országos újévi koncertturnéjának miskolci állomása nemcsak látványában és zenei sokszínűségében, hanem érzelmi erejében is emlékezetes estét hozott a vármegyeszékhely kulturális életébe.

A koncert már az első percekben egyértelművé tette: ez az este jóval több lesz egy hagyományos hangversenynél. A Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Gipsy Virtuózok közreműködésével megszólaló művek a klasszikus és a könnyűzene határán mozogtak, miközben Mága Zoltán virtuóz játéka végig meghatározta az est karakterét. A műsor dramaturgiája tudatosan épített az érzelmi ívre: lírai pillanatokat követtek sodró lendületű, ünnepi hangvételű darabok.
 

Kép
maga_zoltan_ujevi_koncert_250127_hcs-14.jpg

Gyerekeket támogatott

Mága Zoltán elmondta, nagyon boldog, hogy Miskolc is érintett a koncertsorozatban. 
– Számomra ez az esemény nemcsak zenei ünnep, hanem az összefogás, a szeretet és a béke üzenetének hordozója, valamint egy nemes jótékonysági ügy szolgálata is, hiszen a Miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) támogatását is lehetővé teszi. Hiszem, hogy közös felelősségvállalással valódi segítséget tudunk nyújtani a rászorulóknak, és ezzel bizonyítjuk a magyarok értékteremtő erejét. A gyermekek jövője mindennél fontosabb számomra, ezért hiszem, hogy kötelességünk megvédeni őket és esélyt adni számukra. Mert akkor vagyunk a legerősebbek, amikor a leggyengébbek kezét sem engedjük el – mondta Mága Zoltán.

Az est folyamán több vendégművész is színpadra lépett, akik opera-, operett- és könnyűzenei betétekkel gazdagították a programot. Színpadon láthatta a közönség többek között Bodrogi Gyulát, Koltai Róbertet, Koncz Gábort és Reviczky Gábort.

Kép
maga_zoltan_ujevi_koncert_250127_hcs-13.jpg

Lélekemelő volt

Nyerges Attila is elénekelte a Nélküled című dalát. Kiemelte, hogy nagy tisztelettel tekint Mága Zoltánra, akivel már évek óta együtt játszik, főleg szilveszteri koncerteken. 
– Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy erre a turnéra is magával hozott, mert így testközelből tapasztalhatom meg a magas szintű profizmust és a színpadi hozzáállást. Számomra ezek a fellépések komoly tanulási lehetőséget jelentenek. Megtapasztalom, hogyan kell alázattal jelen lenni nagy színpadon nagy közönség előtt, és ezt a saját zenekaromban is hasznosítom – mondta.

A koncert nemcsak zenei élményt nyújtott, hanem látványvilágában is az újévi gálák hagyományát követte: társas- és néptáncosokkal, valamint kivetítővel, fénytechnikával, tűzzel és füstgéppel.

A miskolci est bevételének egy részét a GYEK támogatására ajánlották fel, egy speciális betegágyat adományoztak. A mintegy háromórás, szünet nélküli koncert végére az aréna közönsége állva ünnepelte az előadókat.

Kép
maga_zoltan_ujevi_koncert_250127_hcs-4.jpg

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.