Ugrás a tartalomra

Különleges zenei összeállítással kedveskednek az egyházzene kedvelőinek

Létrehozva
Palestrina kóruszenéjével és viola da gamba muzsikával folytatódik az ingyenes egyházzenei koncertsorozat szombaton, a selyemréti római katolikus templomban.
Kép
szaszvarosi_sandor_maganarchivum.jpg
Szászvárosi Sándor viola da gamba művész érkezik Miskolcra. Fotó: magánarchívum

„Egyházzenei matiné” címmel rendezi meg a Magnificat Egyházzenei Intézet január 31-én, 11 órától következő hangversenyét a már hagyományossá vált helyszínen. A Miskolci Cardinal Mindszenty Kórus fog fellépni Gergely Péter Pál karvezetésével. Vendégelőadóként érkezik: Szászvárosi Sándor viola da gamba művész, akivel Szurasenkó Dániel blockföteművész játszik majd. A kulturális esemény ingyenes, de adományokat köszönettel elfogadnak az előadók, illetve a rendezvénysorozat reklámtevékenysége támogatására.

- Különleges zenei összeállítással készülünk főként a reneszánsz és barokk időszakából. Az egyházzenei koncertsorozatunkban most először szólal meg énekkar, ráadásul Palestrina zenéje is felcsendül. A reneszánsz kóruszene és többszólamúság meghatározza az egyházzene történelmét – hívta fel a figyelmet Szurasenkó Dániel blockflöteművész. - Giovanni Pierluigi da Palestrina kiemelkedő reneszánsz itáliai zeneszerző születésének 500. évfordulóját pedig tavaly ünnepelték. A sírhelye a Szent Péter Bazilikában van Rómában. Múlt héten éppen ott jártam, így meg tudtam tekinteni – árulta el.

Díjakat adnak át

Elmondta, szeretnének három díjat átadni a koncert keretében: egy Életműdíjat, valamint két támogatói civil díjat. A milánói székhelyű Magnificat Egyházzenei Intézetben idén alapítottak az Életműdíjat, amelyet minden évben egy olyan aktív magyar és itáliai zeneművész fog megkapni, aki nagyon sokat tett egész életében az egyházzenéért.

Kép
Szurasenkó Dániel furulyaművész. Fotó: magánarchívum
Szurasenkó Dániel blockflöteművész a koncertsorozat főszervezője. Fotó: magánarchívum

- A mostani díjazott rengeteget munkálkodott a klasszikus zeneművészetért is, valamint foglalkozott fiatalok tehetségkutatásával és felnőttek képzésével. Továbbá két civil szervezet vezetőjét is díjaznánk, az egyik egy miskolci, a másik pedig egy kazincbarcikai nyugdíjasklub vezetője. Ennek az az oka, hogy sok kulturális és nyugdíjasklub előre megszervezi a látogatásait a koncertjeinkre. Volt olyan, hogy egy klubból húszan is eljöttek. Úgy gondoltuk, hogy szeretnénk azoknak a kluboknak a vezetőit kitüntetni, akik ennyire szívesen és lelkesen toboroznak közönséget és támogatták a sorozat népszerűsítését – fejtette ki a blockflöteművész.

Folytatódik a sorozat

Ez már a sorozat negyedik koncertje, ami februártól is folytatódik. A tervek szerint vendégük lesz a Forrás Kamarakórus és Dr. Kecskés Mónika csembalóművész, aki a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának egyetemi docense.

Kép
RacitaTrio 16. születésnapja. Fotó: Szűcs Mara
A RecitaTrio tizenhatodik születésnapján a selyemréti Szent István király templomban. Fotó: Szűcs Mara

- Az előző alkalommal, amikor a RecitaTrio születésnapját ünnepeltük, többszörösen is nehezített pályán indultunk. Egyrészt munkanap volt a január 10., szombat, másrészt a Miskolci Szimfonikus Zenekar újévi koncertjével egy időben szerveződött a mi jubileumi rendezvényünk és nagyon hideg volt. Úgyhogy nem lehettem túl optimista a közönség érdeklődésével kapcsolatban. Ezzel szemben hihetetlen volt megtapasztalni a telt házat, csaknem kétszázan látogattak el a selyemréti római katolikus templomba. Miskolc büszke lehet rá, hogy ennyien érdeklődnek a kultúra iránt. Számunkra is nagyon megtisztelő volt, hogy a közönségnek a bizalmát így kiérdemeltük és együtt ünnepelhettünk velük – számolt be Szurasenkó Dániel, hozzátéve, hogy álló vastapssal köszönték meg nekik a produkciót.

Kép
Egyházzenei koncert január 31-én, plakát
Forrás: magánarchívum

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.