A különleges kocsonya csak a fesztivál ideje alatt lesz kapható. Oszlánczi Réka, a Creppy Palacsinta Ház tulajdonosa elmondta, már gőzerővel zajlanak az előkészületek és a tesztelések, hiszen egy különleges, csirke- és borjúalapléből készült, könnyed kocsonyával készülnek a rendezvény hétvégéjére. A palacsintametélttel gazdagított fogás célja, hogy illeszkedjen a Kocsonyafesztivál hagyományaihoz, ugyanakkor a Creppy saját gasztronómiai világát is megmutassa.
A tulajdonos szerint a Kocsonyafesztivál nemcsak Miskolcon, hanem országos szinten is az egyik legkedveltebb téli rendezvény, amelyhez a vendéglátóhelyeknek is érdemes aktívan kapcsolódniuk. A „Kocsonya az asztalon” program lehetőséget ad arra, hogy a fesztiválozók a szabadtéri forgatag mellett meleg, kényelmes környezetben is megkóstolhassák a kocsonya újragondolt változatait.
– Kevés város mondhatja el magáról, hogy ilyen színes gasztronómiai kínálattal rendelkezik. Szeretnénk megmutatni, hogyan gondolkodunk mi, miskolci vendéglátósok a kocsonyáról, és miként lehet ezt a hagyományos ételt ma is vonzóvá tenni – fogalmazott.
Oszlánczi Réka kiemelte, az idei kezdeményezés egyik legnagyobb értéke az összefogás. Rövid idő alatt 23 étterem csatlakozott a programhoz, ami ritka és példaértékű együttműködés a vendéglátásban.
– Végre nem konkurenciaként tekintünk egymásra, hanem egymást erősítve, a városért, a turizmusért és a vendégekért dolgozunk együtt – hangsúlyozta.