Az októberi és novemberi adatok után a decemberi számok is megerősítették, hogy a város vendégforgalma stabil pályán maradt, még a turisztikai kínálatot érintő átmeneti kapacitáskiesések mellett is - tette közzé az új adatokat a Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft., azaz a MIDMAR.
Beszámolójuk szerint, 2025 decemberében a vendégszám és a vendégéjszakák száma egyaránt mintegy 12 százalékkal haladta meg a 2024 azonos időszakának értékeit. A vendégszám 3,3 százalékkal a 2023-as szint fölé is emelkedett, annak ellenére, hogy abban az évben a miskolctapolcai Barlangfürdő még teljes kapacitással működött.
Az őszi hónapok eredményei országos rangsorokban is megjelentek. Miskolc mind októberben, mind novemberben a 11. leglátogatottabb úti cél lett Magyarországon. Októberben több mint 20 ezer vendéget és közel 43 ezer vendégéjszakát regisztráltak, ami az elmúlt hat év második legerősebb októberi teljesítményét jelentette. A turisták száma novemberben és decemberben szintén meghaladta az előző két év adatait, így a teljes fürdőüzemelés melletti bázist is.
Egész éves összesítésben Miskolc a belföldi turisták körében a 10. leglátogatottabb magyar fürdőváros lett a KSH adatai szerint. A Szállás.hu nem reprezentatív foglalási adatai alapján Miskolc a 8. legnépszerűbb úti cél volt a szállásportál vendégei körében.
A vendégforgalmi adatok alapján Miskolc turizmusa mára nem egyetlen ikonikus attrakcióra támaszkodik, hanem sikeres transzformációban van, hogy átálljon a természeti környezetre, az aktív turizmusra, a gasztronómiai kínálatra, a kulturális programokra és a fürdőkultúrára egyaránt épülő, diverzifikált szerkezetre.
A negyedik negyedév számai azt mutatják, hogy a turisztikai működés új szakmai irányai mérhető eredményeket hoztak. Az őszi és év végi teljesítmény az éves összesítésekkel egyaránt azt jelzik, hogy Miskolc országos szinten is látható és fontos szereplője maradt a belföldi turizmusnak.
Úticélok és vendégéjszakák száma az NTAK adatai alapján 2025. novemberében
1 Hévíz 82 000
2 Hajdúszoboszló 63 000
3 Bük 59 000
4 Debrecen 56 000
5 Zalakaros 54 000
6 Sárvár 47 000
7 Szeged 44 000
8 Győr 39 000
9 Eger 38 000
10 Gyula 33 000
11 Miskolc 31 500
12 Siófok 30 000
13 Sopron 27 000
14 Pécs 24 000
15 Visegrád 24 000
16 Balatonfüred 20 000
17 Mosonmagyaróvár 20 000
18 Székesfehérvár 20 000
19 Zánka 19 000
20 Nyíregyháza 19 000