Ugrás a tartalomra

Véradás a Kocsonyafesztivál idején Miskolcon

Létrehozva
A Kocsonyafesztivál forgatagához idén is csatlakozott a Magyar Vöröskereszt: szombaton 11 és 15 óra között véradást szerveztek a Miskolci Polgármesteri Hivatal aulájában.
Kép
veradas_a_kocsonyafesztivalon_20260207-ot_02.jpg
Nem csak vennivaló van a Kocsonyafesztiválon, adni is lehet, például vért. Fotó: Osztie Tibor

A kezdeményezés célja az volt, hogy a fesztiválra látogatók a szórakozás mellett a segítségnyújtásra is időt szánjanak. Molnár Marietta, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szervezetének véradásszervező koordinátora elmondta: a véradás évek óta szerves része a Kocsonyafesztiválnak.
– Minden évben kapcsolódunk ehhez a nagyszabású eseményhez, bízva abban, hogy az ide látogatók közül sokan vállalják a véradást is. Általában a szombati napon vagyunk jelen, ilyenkor pedig számos támogató segítségével ajándékokkal is kedveskedni tudunk a véradóknak – fogalmazott. Hozzátette: a fesztivál csupán egy a sok helyszín közül, hiszen a Vöröskereszt vármegyei szinten havonta 35–40 véradást szervez.

– A véradás megszervezése és a véradók toborzása alapfeladatunk, nemcsak kiemelt rendezvényeken, hanem a hétköznapokban is – emelte ki.
A koordinátor hangsúlyozta: a vér semmivel sem pótolható. – A tudomány mai állása szerint nincs alternatívája, ezért minden véradóra nagy szükség van, különösen az első véradókra – mondta.

Kép
veradas_a_kocsonyafesztivalon_20260207-ot_01.jpg

Ennek ösztönzésére idén egész éves nyereményjátékot indítottak a vármegyében. A sorsoláson az új véradók, illetve azok is részt vehetnek, akik magukkal hoznak egy új véradót. A nyeremények között páros hétvége, valamint a Vöröskereszt társadalmi vállalkozásainak ajándékcsomagjai is szerepelnek.

Molnár Marietta a véradás feltételeire is felhívta a figyelmet. Véradó lehet minden 18 és 65 év közötti, legalább 50 kilogramm testsúlyú, egészséges ember.
– Egy alkalommal 4,5 deciliter vért veszünk le, ezért fontos, hogy a véradók előtte étkezzenek és bőségesen fogyasszanak folyadékot. Nem ajánlott alkohol, kávé vagy energiaital fogyasztása – hangsúlyozta.

A véradást minden esetben orvosi ellenőrzés előzi meg: hemoglobinszint-mérés, vérnyomásvizsgálat és rövid orvosi kivizsgálás biztosítja a véradók biztonságát.
– Ez a kontroll a résztvevők számára is megnyugtató – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.