Ugrás a tartalomra

Meglátogattuk az idei év első újszülöttjeit

Létrehozva
Két hete születtek, és nagyon életrevalók.
Kép
hortobágyi rajkajuh. Fotó: Mocsári László
Öt hortobágyi rajkajuh született a Miskolci Állatkertben. Fotó: Mocsári László

Világra jöttek az idei év első újszülöttjei a Miskolci Állatkertben, mégpedig a hortobágyi rackajuhok nyájában. Évek óta náluk köszönthetjük az év első jövevényeit az állatparkban, és nem volt ez másképp 2026-ban sem.

- Öt kisbárány született. Sajnos közülük négyet az állatkert gondozóinak kell kézből etetniük, mert az anyaállat elpusztult. Jelenleg tápszert kapnak, és nagyon jól érzik magukat. Az egyik kisbárány szerencsére az anyukájával maradhatott a nyájban - mondta Darvas Katalin zoopedagógus.

Gondos kezekben a kisbárányok

Vegyes a társaság: három hím és két nőstény jött a világra. Négy kisbárány jelenleg elkülönítve van, róluk az állatkert munkatársai gondoskodnak. Az első napokban még éjjel is velük maradtak, hiszen háromóránként etetni kellett őket. Nagyon jól érzik magukat. Ottjártunkkor éppen meg is éheztek, és ennek hangot is adtak. Ezért gyorsan elkészült a tápszer számukra, és kezdődhetett az etetés. Először Zorró és Barnuska került sorra.

Kép
hortobágyi rajkajuh. Fotó: Mocsári László
Zorró és Barnuska tápszert kapnak. Fotó: Mocsári László

Az ötödik kisbárány az anyukája mellett maradhatott a nyájban. A mamája minden pillanatban szemmel tartja, védelmezi és óvja. Ottjártunkkor sem mozdult el mellőle.

Kép
hortobágyi rajkajuh. Fotó: Mocsári László
Az anyukája el sem mozdul kicsinye mellől. Fotó: Mocsári László

Ősi magyar juhfajta

A hortobágyi rackajuh ősi magyar fajta: bizonyítottan már a 15-16. században is tartották hazánkban ezeket az állatokat. Nagyon szívós és ellenálló, jól bírja a zord időjárási körülményeket is. Szabad tartásban nevelték, ezért is terjedt el az Alföldön sokfelé. Később kissé visszaszorult az állomány létszáma, ma azonban már hungarikumnak számít, és ismét fellendülőben van a tartása gyapjáért, húsáért és tejéért egyaránt - tudtuk meg Darvas Katalintól.

A kisbárányok addig maradnak az állatkertben, amíg meg nem nőnek. Később dől el, hova kerülnek majd.

Ez is érdekelhet

Erőművek Éjszakája - Miskolcon is megnyitották kapuikat a kazánházak
MiskolcSzabadidőTudományKörnyezet
A miskolciak is megismerhették a távhőszolgáltatás, illetve az erőművek működését péntek este az Erőművek Éjszakáján. Emellett tippeket kaphattak arra, hogyan működtessék energiahatékonyan az otthonaikat.
Győztes gól kilenc másodperccel a vége előtt
MiskolcSport
Jégkorong: Erste Liga, alapszakasz, 9. forduló.
Képgaléria
Paramuzsikusok 20 éves jubileumi ünnepsége a Zenepalotában
Húsz évesek lettek: jubileumot ünnepeltek a Paramuzsikusok
MiskolcKultúraSzabadidő
Fennállásának húszéves jubileumát ünnepelte a Zenepalotában a miskolci Paramuzsikusok ének- és zenekara pénteken.
Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.