A látogatók betekintést nyerhetnek a távhőszolgáltatás kulisszái mögé, és megismerhetik a létesítmények működését az Erőművek Éjszakáján, október 16-án, Miskolcon is. A rendezvény keretében a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. Kenderföldi Biomassza Kazánháza és Bulgárföldi Kazánháza is megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. A program részeként az MVM MIFŰ Kft. miskolci futóműve szintén várja az érdeklődőket, ahol azt is megtudhatják, hogyan állítják elő a távhőellátáshoz szükséges energiát.
Délelőtt pedig a MIÓVI Mesevár Tagóvoda 5-6 éves nagycsoportos és ismétlő nagycsoportos növendékei számára rendeztek játékos vetélkedőt a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Itt az óvodásoknak csapatokban a fűtésre szolgáló erdészeti fa aprítékot kellett összegyűjtenie egy műanyag dobozba, minél gyorsabban. Cserébe pedig írószereket kaptak ajándékba. Emellett a gyerekek beülhettek a rakodó gépbe, amit nagyon élveztek, valamint beleshettek magába a kazánházba is, ami különösen a fiúknak tetszett.
- Már hagyománnyá vált, hogy minden évben meghívjuk a miskolci Mesevár óvodásokat egy kis játékos vetélkedőre az Erőművel Éjszakáján. Igaz ők még kicsit, de elmondjuk, hogy miért is fontos, hogy ez a biomassza kazánház itt van Miskolcon. Ez egy környezetbarát fűtési szolgáltatás, amit csak itt a Kiliánban nyújt a MIHŐ Kft. télen és egyben az óvodájukat is innen fűtjük – nyilatkozta szerkesztőségünknek a helyszínen Vas Barbara, a MIHŐ Kft. marketing munkatársa.
Elmondta, a MIÓVI Mesevár Tagóvodájával jó kapcsolatot ápolnak, hiszen a Kenderföldi Biomassza Kazánház szomszédjában található az óvoda. A Föld napjára rendszeresen meghívják a MIHŐ Kft. munkatársait. Ők pedig az Erőművek Éjszakája napi játékkal és bemutatóval, illetve karácsonykor közös fadíszítéssel viszonozzák ezt.
Egyre nagyobb problémákat tapasztalhatunk meg a saját bőrünkön is az időjárással és a globális felmelegedéssel kapcsolatban. Azért jó, hogy már ilyen kicsi korban megismerkednek a környezetbarát technológiákkal, mert ők a jövő generációja.
- fogalmazott a MIHŐ Kft. marketing munkatársa.
- A MIHŐ-vel már régóta szoros kapcsolatot ápolunk, mint partnerünkkel. Úgy gondoltuk, hogy mivel az ő céljuk is a környezettudatosság, környezetvédelem és ez a mi pedagógiai programunkban is megjelenik, illetve meghívást is kaptunk a rendezvényre, ezért szívesen csatlakoztunk. Egyébként rendszeresen szervezünk hasonló programokat közösen – foglalta össze Magyarné Kundráth Kitti a MIÓVI Mesevár Tagóvodájának megbízott tagintézmény-igazgatója.
Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy óvodásaink ne csak hallják a dolgokat, hogy hogyan lesz meleg az óvodában, hanem lássák is, mert tapasztalatból sokkal többet tudnak tanulni. Most láthatják, hogy mitől lesz meleg, a kazánházban pedig azt, hogy hogyan. Ez sokkal jobban megmarad a fejükben, mintha csak beszélnénk róla.
- fejtette ki a tagintézmény-igazgató.
Programok és helyszínek:
- Miskolci Kenderföldi Biomassza Kazánház megtekintése (MIHŐ Kft.)
faapríték-tüzelésű kazánház és korszerű távfelügyeleti rendszer bemutatása
Időpontok: október 16., péntek 18:00 - 19:30
Helyszín: 3534 Miskolc, Muhi utca 33764/9 hrsz. (Shinwa gyár és a Szinva patak közötti terület) - Bulgárföldi Kazánház megtekintése (MIHŐ Kft.)
bulgárföldi távfelügyelet, földgáz alapú kazánház bemutatása
Időpontok: október 16., péntek 16:00 – 17:30
Helyszín: 3534 Miskolc, Szarkahegy u. 25. - Miskolci Fűtőmű megtekintése (MVM MIFŰ Kft.)
Miskolci Kombinált Ciklusú Erőmű, Miskolci Gázmotoros Erőmű bemutatása
Időpontok: október 16., péntek 18:00 – 18:50
Helyszín: Miskolc, Tatár u. 29/a