Dr. Mészáros Esztert a szaharai sivatag közepén értük utol, ahol épp egy Tankcsapda koncerten volt túl, és várt még rá pár ezer kilométer a sivatagban. A 604-es rajtszámú DezertŐrök Zahari Mátéval, a Magányos Repülővel szelik a Szaharát.
- Miskolc-Kiliánban élünk, az a bázisunk. Emellett apa Budapesten, én pedig Németországban dolgozom, ahol a saját praxisomat vezetem. Amikor csak tehetjük, Miskolcon töltjük a szabadidőnket a családi házban, amit anya vezet. Most is onnan izgul értünk - mesélte Mészáros Eszter.
Nem az első Bamako-juk
2022-ben már részt vettek a Bamako-n. Akkor Eszter úgy érezte, kissé alábecsülte a versenyt: mind fizikailag, mind lelkileg nehezebb volt, mint képzelte. Bár nagyobb baj nélkül átvészelte, úgy érzi, ehhez szerencse is kellett. Mindezek ellenére már akkor tudta, hogy egyszer újra nekivág a kalandnak.
- A csapatunk változott. Zahari Máté most motoron kísér minket, és most apával ketten ültünk az autóba külön csapatként. Sokszor utazunk együtt a nagyvilágban, ismerjük egymás jó és rossz szokásait, és annak idején, amikor kiderült, hogy beneveztem a Bamako-ra, láttam az arcán, hogy mennyire szívesen jönne ő is. Így nem volt számomra kérdés, hogy ő lesz a következő csapattársam. Nálunk nem fordulhat elő, hogy valamelyikünk “átül egy másik autóba”, ahogy egyeseknél ez már megesett az út során. A konfliktusok ki tudnak éleződni, de hozzáteszem, hogy nem azért, mert bárki is rossz ember lenne, ide rengeteg jószándékú és kíváncsi ember érkezik. Viszont a számtalan döntési helyzet és összezártság próbára teszi a versenyzők idegszálait.
Veszélyes terepre tévedtek
Jelenleg a Mauritánia határa felé tartanak.
- A legnagyobb veszély fenyeget minket az egész út során. Nem ritka az emberrablás és a fegyveres konfliktusok. Nem tudjuk, mennyire lesz megbízható az internetkapcsolat és tilos elszakadni a mezőnytől vagy letérni az útról az aknaveszély miatt.
Eszter elmondta, hogy a felkészülés legfontosabb része az autó kiválasztása volt.
– Tudtuk, hogy a lehető legkevesebb műszaki problémával szeretnénk küzdeni, fontos volt, hogy jó állapotú legyen és manuális váltós, amit könnyebb szervizelni, ha mégis szükség lenne rá. Egy 23 éves Toyota Land Cruiserre esett a választásunk, amit egész Afrikában tudnak szerelni és bírja a terepet. Persze az út embert és gépjárművet igazán próbára tevő része épp ma kezdődik, ahogy átlépünk Mauritániába. Pali szintén többször járt Afrikában, de nem a nyugati oldalán, és szeretett volna olyan emberekkel találkozni, akiket érdekel egy ilyen jellegű kihívás. A mezőny tele van segítőkész és a világra nyitott emberekkel. Számomra különösen örömteli, hogy több, a korábbi Bamako-n megismert versenyzővel borultunk egymás nyakába, ahogy felfedeztük egymást az idei futamban. Tegnap este hatalmas bulit csapott a Tankcsapda, a zenekar tagjai és Bochkor Gábor is közvetlenül vegyülnek a mezőnnyel, óriási pluszt adva nekünk az afrikai élményhez.
Izgatottan várják a verseny hátralévő részét.
A második Bamako-jukon igyekeznek azokat a látványosságokat is megnézni, amelyek az első alkalommal kimaradtak. Nagyon élvezik a futamot, és ezúton is köszönik mindazok segítségét, akik eddig támogatták őket.