Ugrás a tartalomra

Országos döntőre készülnek a miskolci diákok

Létrehozva
Robotépítő és programozó versenyt rendeztek Miskolcon február első hétvégéjén, ahol gyerekek és fiatalok mérték össze tudásukat. Most az országos döntőre készülnek a miskolci diákok.
Kép
Unimate
Az Unimate csapat tagjai a miskolci versenyen. Forrás: FIRST LEGO League Magyarország

A miskolci versenyről a miskolci Földes Ferenc Gimnázium Progress csapata, az Alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Herobic csapata, a Tárkányi Lego Builders csapat a Felsőtárkányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából, az Unimate csapat a miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikumból, valamint a szintén miskolci Földes Ferenc Gimnázium és Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium S-TEAM csapata jutott be a magyarországi döntőbe, amelyet február végén rendeznek Budapesten.

Unimate csapat a miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikumból

A miskolci regionális fordulón az SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum kilencedik osztályos tanulói képviselték az intézményt versenyzőként. A felkészülés során a tizedik évfolyam tapasztaltabb diákjai szakmai mentorálással segítették fiatalabb társaikat – tudtuk meg Sántáné Furik Orsolyától, a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum igazgatójától.

A csapat tagjai:

  • 9/A osztály: Juszel Attila, Kuberkó Balázs, Szalánczi Vencel, Szirmai Szilárd, Vértes Csanád.
  • 9/B osztály: Teleki Tamás, Tóth György, Tóth Milán.
  • 9/C osztály: Béres Marcell
  • 10/C osztály (mentorok): Karmanovszki Attila, Tóth Krisztián.

A diákokat továbbá elhivatott szakemberek segítették: Hornyák Csaba és Szabó Zsolt (Joyson Safety Systems Hungary Kft.) oktatók, valamint Füzi Amadé Dorián (2/14.V osztályos tanuló).

Megtudtuk, a miskolci versenyen egy LEGO MINDSTORMS EV3 alapú robottal indultak, amely a diákok kreativitását és programozói tudását dicséri.

Döntőre készülnek

A csapat jelenleg is gőzerővel készül a február végi országos döntőre. A miskolci tapasztalatokat beépítve részletesen kielemezték az ott elkövetett hibákat, és megoldásokat dolgoztak ki a kiküszöbölésükre, valamint a robot konstrukcióját sem hagyták érintetlenül: új technikai ötleteket építettek be, hogy a gép még hatékonyabb legyen a döntőben.

Az Unimate (Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum) csapata Miskolcon meggyőző teljesítménnyel jutott be az ország legjobb 24 csapata közé. Nézzétek meg a bemutatkozó videójukat:

Ez is érdekelhet

Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.