Ugrás a tartalomra

Francia filmek érkeznek Miskolcra

Létrehozva
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Frankofón Filmnapokat a Művészetek Háza Béke Art Mozitermében március 14. és 18. között. A programban négy francia nyelvű filmet láthat a miskolci közönség, az egyik vetítés előtt pedig a történet alapjául szolgáló könyv szerzőjével is találkozhatnak a nézők.
Kép
Arco – Fiú a jövőből
Arco – Fiú a jövőből

A Frankofón Filmnapokat a CINE-MIS Nonprofit Kft. és a Budapesti Francia Intézet közösen szervezi. A rendezvény célja, hogy a közelmúltban készült francia nyelvű filmek legjavát mutassa be, és lehetőséget adjon a közönségnek a francia kultúra és filmművészet megismerésére.

A program március 14-én és 15-én két filmmel indul. Délután öt órától az Arco – Fiú a jövőből című francia–amerikai animációs film látható, amely egy különös barátság történetét meséli el. A történet egy nem túl távoli jövőben játszódik, ahol egy magányos kislány, Iris egy titokzatos szivárvány nyomába ered, és találkozik Arcóval, az évezred végéről érkező fiúval, aki egy félresikerült időutazás miatt rekedt a múltban. Iris menedéket nyújt neki, és segít visszajutni a saját korába, miközben szoros barátság alakul ki közöttük.

Ugyanezen a napokon este fél nyolctól Az idegen című francia film kerül vászonra. A történet főszereplője Meursault, egy algíri francia hivatalnok, aki anyja halálára feltűnő közönnyel reagál, majd nem sokkal a temetés után a tengerparton lelő egy arab férfit. A per során a közvéleményt legalább annyira megbotránkoztatja érzelemmentes viselkedése és a gyász hiánya, mint maga a gyilkosság. A film Albert Camus 1942-ben megjelent A közöny című regényének adaptációja, amelyet François Ozon vitt filmre.

Kép
Az idegen
Az idegen

Március 16. és 18. között délután öt órától vetítik az Egy dán építész Párizsban című francia filmet. Az alkotás egy különleges építészeti történetet mutat be: François Mitterrand a francia forradalom kétszázadik évfordulójára egy jelképes jelentőségű emlékművet álmodik meg Párizsba. A nemzetközi pályázat meglepetésgyőztese a dán Otto von Spreckelsen lesz, aki egy modern diadalívet tervez, amely a háborús hódítások helyett a humanizmus előtt tiszteleg. A március 18-i vetítés előtt közönségtalálkozót tartanak, amelyen jelen lesz Laurence Cossé, a film alapjául szolgáló könyv írója.

Kép
Egy dán építész Párizsban
Egy dán építész Párizsban

Az esti programban, este fél nyolctól a Magán-ügy című francia vígjáték–thriller szerepel. A történet középpontjában Lilian Steiner pszichiáter áll, aki magánnyomozásba kezd egyik páciense halála után, mert meg van győződve arról, hogy a férfit meggyilkolták.

Kép
Magán-ügy
Magán-ügy

A vetítésekre jegyek foglalhatók a www.cinemis.hu oldalon, illetve elővételben megvásárolhatók a mozi jegypénztárában a Művészetek Háza Rákóczi utca 5. szám alatti épületében, minden nap 15:30 és 20:30 között.

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.