Ugrás a tartalomra

Faragó László kapta idén Miskolc sajtódíját

Létrehozva
A díjazott hírszerkesztő, egyetemi oktató hangját jól ismerhetik a miskolciak a RádióM hírműsoraiból.
Kép
Faragó László sajtódíj. Fotó: Rogosz Péter
Faragó László, a RádióM hírszerkesztője átvette Tóth-Szántai József polgármestertől, volt kollégájától a kitüntetést. Fotók: Rogosz Péter

Faragó László, Miskolc szülötte, a RádióM hírszerkesztője, a Miskolci Egyetem, Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszékének vezetője kapta ebben az évben a miskolci polgármesteri hivatal sajtódíját. A rangos elismerést Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere adta át.

Nemzeti ünnepünk, március 15-e a Magyar Sajtó Napja is egyben – a szabad magyar sajtót 1990 óta ünnepeljük ezen a napon arra emlékezve, hogy 1848-ban március 15-én nyomtatták ki a 12 pontot és a Nemzeti dalt, a magyar szabad sajtó első termékeit.

Korrekt, pontos, hiteles

„A nemzeti ünnep sokat jelent nekünk, egyrészt azért, mert 1848 óta minden évben megünnepeljük március 15-ét és az egyik legfontosabb ünnepünk. Másrészt azért is, mert a Mit kíván a magyar nemzet? című kiáltványon, ami a 12 pontot tartalmazta, szerepelt a független sajtó iránti igény, ami szerintem azóta is mindenkiben megvan” – idézte fel Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a polgármesteri hivatalban. 

Kép
Faragó László sajtódíj. Fotó: Rogosz Péter

Elmondta, az önkormányzatnál hosszú évek óta hagyomány, hogy a Magyar Sajtó Napján megköszönik valakinek a sajtómunkáját.

„Két dolog miatt esett Faragó Lászlóra a választás. Az egyik az, hogy ma már annyira nem divat szépen beszélni, különösen nem mikrofonba. Hogyha valaki vigyáz a magyar nyelvre és kultúrára és szépen fogalmazza meg a szavakat, az már egy óriási dolog. Hogyha emellett még korrekt, pontos és hiteles tájékoztatást ad a napi történésekről, az meg egy másik” – fejtette ki a polgármester, megköszönve a szakember munkáját Miskolc városa nevében. 

Kíváncsiság és kockázat

„Borzasztóan meg vagyok hatódva és nagyon-nagyon jól esett ez a kitüntetés. Sajtósként itt állni a polgármesteri hivatalban, egy különleges helyzet. Azért is, mert Tóth-Szántai József polgármester úr ugyanebben a cipőben járt korábban, hiszen kollégám volt a RádióM-nél. Így sajtódíjat kapni tőle rendkívül jó érzés” – osztotta meg Faragó László a RádióM hírszerkesztője, a Miskolci Egyetem tanszékvezetője. 

Kép
Faragó László sajtódíj. Fotó: Rogosz Péter

Hangsúlyozta, az igazság, amit a sajtó munkatársai próbálnak elmondani, nagyon lényeges dolog. 

„Sokan nem a valóságban hisznek, amit látnak, hanem azt gondolják, hogy az az igazság, amiben hinni szeretnének. Ez egy képzeletbeli dolog. Nekem újságíróként lényeges feladatom, hogy a valóságot, az igazságot, úgy, ahogy van, mutassam meg. Ilyenek azok a hírek, amelyeket a RádióM-ben reggel, délben és este elmondok” – emelte ki a díjazott. Majd kedvenc írójától, Murakami Harukitól idézett, miszerint 

A kíváncsiság, minél tisztább, annál erősebb és annál érdekesebb tud lenni, de a kíváncsiság tele van kockázattal.

(Murakami Haruki, japán író)

„Tehát ez a munka, amit mi végzünk kockázattal is jár, de úgy tűnik ezt a kockázatot én meg tudtam ugrani és sikerült idekerülnöm” – fűzte hozzá. A kíváncsiság fontosságát a sajtóban a polgármester is megerősítette, hiszen e nélkül senki sem lehet jó újságíró. 

Kép
Faragó László sajtódíj. Fotó: Rogosz Péter

Ez is érdekelhet

öntözés
Segítsünk együtt megóvni városunk zöldjeit!
MiskolcKörnyezet
A tartós hőség és a csapadékhiány komoly megterhelést jelent a város fái, cserjéi és egyéb növényei számára, ezért arra kéri a Városgazda a miskolciakat, hogy öntözzék lakókörnyezetük növényeit.
Egész napos programokkal vár születésnapján a Miskolci Állatkert
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Állatkert a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án emlékezik meg fennállásának 43. évfordulójáról, amikor izgalmas és kreatív programokkal várnak kicsiket és nagyokat.
Az operatőrlegendától a virtuális barátnőn át az elhallgattatott aktivistákig a CineFest dokumentumfilmes programjában
MiskolcKultúra
A CineFest nem csak játékfilmekben, de dokumentum- és természetfilmekben is évről-évre elhozza a világ filmgyártásának krémjét.
Kalandos szabadulások a József Attila Könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Csorba Piroska „A kutya találta barlang” című műve alapján rendeztek be családi szabadulószobát a József Attila Könyvtárban.