Ugrás a tartalomra

Vidra Verda is ellátogatott a Miskolci Állatkertbe a víz világnapján

Létrehozva
A gyerekek játszva tanulhattak a vizek és vízpartok élővilágáról.
Kép
viz_vilagnapja_allatkert_20260322-ot_02.jpg
Fotó: Osztie Tibor

Minden évben március 22-én ünnepeljük a víz világnapját. A víz nélkülözhetetlen az élethez, ezért kiemelten fontos vízkészleteink védelme. Nemcsak ivóvízként van rá szükségünk, a vizek és vízpartok rengeteg élőlény számára nyújtanak élőhelyet.

Kép
víz világnapja

A világnapra a Miskolci Állatkert is kiemelten készült. Ellátogatott hozzájuk például a Vidra Verda, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság guruló természetbúvára, aminek segítségével játszva tanulhattak a vizek és vízpartok élővilágáról.

Kép
víz világnapja
Fotó: Miskolci Állatkert

A vendégük volt az ÉRV Zrt. is, a szolgáltató szakemberei a tudatos ivóvízhasználatra hívták fel a figyelmet, az alkotni vágyókat pedig kézműves foglalkozással várták.

Ez is érdekelhet

Ki lehet a képen? - keresi a rendőrség
MiskolcBűnügy
A lakosság segítségét kérik a miskolci rendőrök egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.
Mint kés a vajba...
MiskolcSport
Kosárlabda: szombaton este megkezdődött az élvonalbeli női kosárlabda bajnokság 2026/27-es idényének küzdelemsorozata a DVTK számára.
Ősszel is lendületet adhatsz az ötletednek a Dialóg Egyesülettel!
MiskolcSzabadidő
Újra meghirdette ifjúsági ötletpályázatát új közösségi programok szerveződése érdekében a Dialóg Egyesület, amelynek benyújtási határideje október 11.