Szerda délután – két turnusban – több mint 1 ezer szavazatszámláló bizottsági tag tett esküt a Művészetek Házában. Ahogy azt Senviczki Erikától, a miskolci székhelyű Helyi Választási Iroda vezetőjétől megtudtuk, a választott és a megbízott bizottsági tagoknak egyaránt legkésőbb a szavazást megelőző második napon esküt kell tenniük a polgármester előtt a választási eljárásról szóló 2013-as törvény értelmében.
Az esküben megfogadják, hogy Magyarország Alaptörvényéhez hűek lesznek, a jogszabályokat betartják és másokkal is betartatják.
A fogadalomtételben Tóth-Szántai József polgármester működött közre, az általa felolvasott esküt mondták fel a bizottsági tagok. A városvezető elsőként gratulált nekik és sok sikert kívánt a munkájukhoz.
Az eskütételt követően megalakultak a szavazóköri bizottságok, és megválasztották a bizottságok elnökeit, elnökhelyetteseit.
Majd választási felkészítést is kaptak az április 12-ei szavazással kapcsolatosan. Ez azért is fontos, hogy vasárnap zökkenőmentes legyen a választás. Egyebek mellett a tagok jogairól, kötelezettségeiről, a szavazás menetéről, a szavazatok összesítésének folyamatáról, a jegyzőkönyvek kitöltéséről esett szó az oktatás során.
