Ugrás a tartalomra

A költészetet ünnepelték Lillafüreden

Létrehozva
A magyar költészet napja alkalmából tartottak ünnepséget április 11-én Lillafüreden, József Attila szobránál. A megemlékezést a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár szervezte, az eseményen a költészet, az irodalom és József Attila öröksége került a középpontba.
Kép
A magyar költészet napja Lillafüreden
A magyar költészet napja Lillafüreden. Fotó: Mocsári László

Az ünnepséget Brézai Zoltán, a könyvtár munkatársa vezette le, aki köszöntötte a megjelenteket, és beszédében a költészet napjának állandóságát emelte ki.

– Eltelt egy év, és ismét itt vagyunk a költészet teraszán, József Attila szobránál, a költő születésnapján. Szívből remélem, hogy ez az állandóság jellemző lesz a következő években, évtizedekben is – fogalmazott.

Kép
A magyar költészet napja Lillafüreden

Az ünnepségen Matiscsák Éva alpolgármester is beszédet mondott, aki Lillafüred különleges szerepét hangsúlyozta a magyar irodalomban.

– Itt, a Bükk lábánál, ebben a festői környezetben született meg József Attila egyik legszebb szerelmes verse, az Óda – emelte ki.
Beszédében arra is kitért, hogy a költészet olyan nyelvet ad az emberek kezébe, amely képes kimondani a kimondhatatlant.

– A versek nemcsak a költőt segítenek megérteni, hanem önmagunkat is. Ez az a közös nyelv, amely összeköt bennünket – mondta.

Hangsúlyozta: a költészet nem lezárt múlt, hanem élő része a jelennek.

– Nem megemlékezünk, hanem ünneplünk. A költészet ma is bennünk él tovább – fogalmazott.

Kép
fotó: Mocsári László

A rendezvényen irodalmi és zenei programok is helyet kaptak. Vass Tibor miskolci költő és képzőművész osztotta meg gondolatait, majd Mikó Petra, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumának diákja Faludi György: Tanuld meg ezt a versemet című művét szavalta el.

Orosz Margit: József Attila című versét Bogoly Erzsébet, az Éltető Lélek Irodalmi Kör titkára adta elő, a programot pedig Papp Dénes zenés irodalmi műsora tette teljessé.

Az ünnepség végén több intézmény és szervezet képviselői helyezték el koszorúikat a szobornál. Miskolc önkormányzata, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár, valamint több irodalmi és kulturális szervezet is tiszteletét fejezte ki, köztük a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a Magyar Írószövetség Észak-magyarországi Írócsoportja, valamint a Műút és a Spanyolnátha folyóirat képviselői.

Preview Image
A magyar költészet napja Lillafüreden. Mocsári László galériája.

A magyar költészet napját 1964 óta József Attila születésnapján ünneplik. A lillafüredi esemény ismét megmutatta: a költészet nemcsak hagyomány, hanem élő, közös élmény, amely ma is képes megszólítani és összekapcsolni az embereket.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Kikapott a Vasút
MiskolcSport
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 23. forduló: Miskolcon nyert a bajnokesélyes Gesztely.
DVTK II F4R Fotó: DVTK
Ötössel küldték haza ellenfelüket
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata hazai meccset játszott szombaton. Az Ózd-Sajóvölgye Focisuli gárdáját fogadta a DVTK II F4R.
Választás 2026: Itt megnézheti, hol adhatja le a szavazatát
Miskolc
Nem tudja, melyik körzetbe tartozik? Itt ellenőrizheti.
Zámbó Zoltán vébére készül. Fotó: magánarchívum
Zámbó is asztalhoz ül
MiskolcSport
Montenegró ad otthont látássérültek sakkcsapat világbajnokságának.