Ugrás a tartalomra

Több mint tizenháromezer pályázat közül a legjobb tizenötben a MiReHu

Létrehozva
Kiemelkedő nemzetközi elismerés érte a MiReHu Nonprofit Kft.-t: a társaság „WEEE’ll Be Back” elnevezésű programja bekerült a tavalyi Európai Hulladékcsökkentési Hét díjának döntősei közé a gazdálkodó/ipari szervezet kategóriában.
Kép
A MiReHu világítós kukásautója. Fotó: MiReHu
A MiReHu világítós kukásautóka. Fotók: MiReHu

A rangos európai kezdeményezés zsűrije április 16-án ült össze, hogy a több mint 13 100 megvalósított akcióból, valamint az ezek közül kiválasztott 51 jelölt kezdeményezésből meghatározza a döntős projekteket. Az értékelés alapján összesen 15 finalistát, kategóriánként három-három pályázatot választottak ki - tudatta szerkesztőségünkkel sajtóközleményben a MiReHu Nonprofit Kft. 

A MiReHu Nonprofit Kft. projektje a gazdálkodó/ipari szervezet kategória három legjobb európai kezdeményezése közé került, az alábbi két kiemelkedő nemzetközi projekt mellett:

  • All the Actions Implemented by Iren for SERR 2025 – There Is a Future in WEEE (Gruppo Iren – Eduiren, Olaszország) 
  • AMSA RAEE-Lab Project (A2A S.p.A., Olaszország) 

A zsűri az akciókat négy szempont alapján értékelte:

  • kommunikáció és láthatóság, 
  • a program szakmai tartalma, 
  • eredetiség, 
  • valamint a hosszú távú hatás és a folytathatóság. 

A „WEEE’ll Be Back” program az elektromos és elektronikai hulladékok (WEEE) megelőzésére, újrahasználatára és a körforgásos szemlélet erősítésére fókuszál, és kreatív megközelítésével, szemléletformáló hatásával vívta ki a nemzetközi zsűri elismerését - fejtették ki. 

A díjak ünnepélyes átadására, a kategóriagyőztes kihirdetésére június 4-én Brüsszelben, a Régiók Európai Bizottságának konferenciáján kerül sor. Az esemény az EU Green Week programjaihoz kapcsolódva valósul meg, és európai szakértők, civil szervezetek, intézmények és innovátorok közös fórumaként mutatja be a hulladékcsökkentés legjobb gyakorlatait - jelentették be.

A MiReHu döntőbe jutása nemcsak a társaság szakmai munkájának nemzetközi visszaigazolása, hanem fontos elismerés Magyarország számára is, hiszen a program európai szinten bizonyítja, hogy egy helyi kezdeményezéseknek is lehet nemzetközi hatása - tudatták. 

A MiReHu Nonprofit Kft. büszke arra, hogy a 2023-s döntős eredmény után újra képviselheti Magyarországot ezen a rangos európai megmérettetésen, és továbbra is elkötelezetten dolgozik a hulladékmegelőzés, az újrahasználat és a fenntartható jövő érdekében - osztották meg. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hegedűs Találkozó. Fotó: Mocsári László
Háromévente van ilyen találkozó Miskolcon
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúra
Nem mindennapi rendezvénynek adott otthont a Miskolci Egressy Béni Zenei Alapfokú Művészeti Iskola csütörtökön. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hegedűs Találkozó különlegessége, hogy háromévente van ilyen alkalom.
Nyílt nap és jótékonysági fotózás az Állategészségügyi Telepen
Szombaton ismét nyílt napot tart a Miskolci Állategészségügyi Telep
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Már a 249. alkalommal nyitja meg kapuit a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahol újra találkozhatnak az állatbarátok a szeretetre vágyó négylábúakkal.
Parkolási rend május 1-jén
Miskolc
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Parkolási Ügyfélszolgálata (Széchenyi u. 20.) május 1-jén zárva tart, de online felületen a parkolóbérletek értékesítése folyamatos.
Megújuló mikromobilitás Miskolcon – új szolgáltató, kedvezőbb percdíjak és bevezető akció
Miskolc
Miskolc tovább folytatja a közösségi közlekedés hozzáférhetőségének javítását. Az április 1-gyel bevezetett tarfiaközösséget követően május 2-vel új mikromobilitási szolgáltató érkezik városunkba.