Ugrás a tartalomra

Egy kisbuszért futottak a Népkertben

Létrehozva
Nyolcadik alkalommal rendezte meg jótékonysági futását szombaton a Supersum Közhasznú Alapítvány a miskolci Népkertben, ahol idén az alapítvány első, kilencszemélyes kisbuszának megvásárlására gyűjtöttek.
Kép
Supersum jótékonysági futás a Népkertben. Fotó: Juhász Ákos
Egy kisbuszért futottak a Népkertben. Fotók: Juhász Ákos

A rendezvényen egyéni és csapatos formában is teljesíthették a résztvevők a 2026 méteres távot, miközben a szervezők tombolasorsolással és kísérőprogramokkal is készültek.

Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: az előző években mindig másokat támogattak a futással, idén azonban az alapítvány működéséhez nélkülözhetetlen jármű beszerzése került a középpontba.

– Eddig a hét futás alkalmából mindig valakit vagy egy intézményt támogattunk, de idén eljött a pillanat, hogy magunkért gyűjtsünk. Nagyon nagy szükségünk van erre az autóra – fogalmazott.

Hozzátette: az alapítvány tevékenysége az elmúlt években jelentősen kibővült.

– Annyira szélesspektrumú lett az alapítvány működése, annyi helyre kell mennünk, hogy egy ilyen autó nélkül tulajdonképpen nem tudunk tovább működni – mondta.

A kuratóriumi elnök kiemelte: a futás teljes bevételét a kisbusz megvásárlására fordítják, emellett a résztvevőket tombolasorsolással is várták. Az egyéni indulók között egy hétvégi autóhasználatot sorsoltak ki, míg a csapatok fődíja egy kanári-szigeteki apartmanos utazás volt.

Kép
Supersum jótékonysági futás a Népkertben. Fotó: Juhász Ákos

A rendezvényen Matiscsák Éva alpolgármester is köszöntötte a résztvevőket.

– A Supersum Alapítvány rendkívül fontos munkát végez a városban, ezért nagyon fontos, hogy aki csak teheti, támogassa őket. Emellett az is lényeges, hogy minél többet mozogjunk és közösségben töltsük az időt – hangsúlyozta.

Beszéde végén kellemes időtöltést kívánt a résztvevőknek.

Preview Image
Supersum jótékonysági futás a Népkertben. Juhász Ákos galériája.

A szervezők szerint a futás idén is nemcsak sportesemény, hanem összefogás is volt, amely az alapítvány további működését és segítségnyújtását is támogatja.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.