Ugrás a tartalomra

A koreai kultúrát ünnepelték a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
Koreai napot rendeztek a Miskolci Egyetemen, ahol a résztvevők a dél-koreai kultúrával, hagyományokkal és a két ország kapcsolataival ismerkedhettek meg. Az esemény vendége volt Park Chul-Min, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete is.
Kép
Park Chul-Min, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete
Park Chul-Min, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete.

A rendezvény célja az volt, hogy közelebb hozza a hallgatókhoz Dél-Korea kultúráját, valamint lehetőséget teremtsen a kulturális párbeszédre. A program részeként a résztvevők előadásokon és interaktív foglalkozásokon keresztül ismerkedhettek meg a koreai kultúrával, emellett fellépett a világszerte ismert dél-koreai MayTree acapella együttes is.

Park Chul-Min elmondta, nem először látogatott a Miskolci Egyetemre.

– Ötödik alkalommal vagyok itt. Két hónappal ezelőtt lettem ismét Korea nagykövete Magyarországon, és az egyik első célom volt, hogy újra ellátogassak a Miskolci Egyetemre. Fontos számomra, hogy találkozzak a fiatal generációval, és fontosnak tartom az egyetemmel való együttműködést is – fogalmazott.

A nagykövet szerint a koreai kultúra világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ami Magyarországon is érezhető.

– A koreai kultúrát ma már sokkal jobban elismerik világszerte, ugyanakkor Magyarország és Dél-Korea kapcsolatai is rendkívül jók. Magyarországon működik koreai kulturális központ, számos programot szerveznek, és egyre népszerűbbek a koreai szépségápolási termékek is – mondta.

Hangsúlyozta, hogy a kulturális kapcsolatok fontos szerepet játszanak a két ország együttműködésében, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok jobban megismerjék egymás értékeit és hagyományait.

A szervezők szerint a Koreai Nap nemcsak a kulturális ismeretterjesztést szolgálta, hanem lehetőséget adott arra is, hogy a hallgatók közvetlenül találkozzanak a koreai kultúrával és annak magyarországi képviselőivel.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.