A Semmelweis Nap a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe július 1-jén. Ilyenkor nemcsak Semmelweis Ignác magyar orvos, „az anyák megmentője” előtt tisztelgünk, hanem mindazok előtt is, akik életüket a gyógyításnak szentelik, akik mint egykori nagy elődjük, hittel és alázattal állnak az emberi élet szolgálatában. Akik továbbviszik az örökségét és nap, mint nap magas szaktudással és végtelen empátiával betegeket gondoznak.
A Semmelweis Nap alkalmából Miskolc önkormányzata hétfő délelőtt ünnepi rendezvényen köszönte meg és ismerte el a város egészségügyi dolgozóinak kiemelkedő munkáját a miskolci Városháza Dísztermében. Zenei műsorral közreműködött, Dvorák darabját előadva a Miskolci Egressy Béni Zenei Alapfokú Művészeti Iskola két növendéke: Ritter Ágnes zongorán és Ritter Klára csellón.
Az egészégügy erőforrása
"A Semmelweis Nap minden évben megfelelő alkalmat ad arra, hogy köszönetet mondjunk azoknak, akik hivatásukat nem csupán munkaként, hanem szolgálatként is végzik. Sokszor, amikor az egészségügyről beszélünk, gyakran a műszerekre, gyógyszerekre, a kezelésekre és a beavatkozásra gondolunk. Az egészségügy legfontosabb erőforrása azonban nem a technológia és nem pusztán a szaktudás, hanem maga az ember" – mutatott rá Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, köszönetet mondva azért, hogy az orvosok, az ápolók, a védőnők és a szakdolgozók és valamennyi egészségügyi munkatárs megóvják, megvédik és segítik embertársaikat.
Kiemelte, Semmelweis Ignác világhírű orvos és tudós felfoghatatlan jelentőségű változást indított el az orvostudományban, ezért valódi példaként, igazi hősként emlékszünk rá. Példát mutatott abból, mit jelent ragaszkodni a felismert igazsághoz, félretenni a személyes sérelmeket és inkább ismeretlen anyák, gyermekek és családok érdekében szembe menni mindenkivel. Továbbá, hogy mit jelent szembe menni akár a saját szakmájával is, és mit jelent az az alázat, amely képes kimondani, hogy lehet, hogy mindaz, amit eddig tudtunk, nem biztos, hogy elegendő.
Nem csak hivatás, szolgálat
"Az egészségügy valódi tengelye ma is az ember, aki minden nehézség ellenére a betegek javát fontosabbnak tartja a saját kényelménél. Az Önök munkája nem csupán hivatás, hanem olyan szolgálat, amely valódi áldozatvállalással jár. Bizalmi hivatás ez, amelyben nap, mint nap helyt kell állni. Olyan erőt, kitartást és intelligenciát kíván, amelynek elismerése talán egyetlen kitüntetéssel nem ismerhető el" – hangsúlyozta a polgármester. "Ezek a díjak csupán jelképei annak a mérhetetlen hálának, amellyel társadalmunk köszönetét fejezi ki Önöknek. A mai kitüntetések azoknak szólnak, akik ezt a szolgálatot kiemelt elhivatottsággal végzik. Köszönjük áldozatos munkájukat, elkötelezettségüket, példamutatásukat és szívből gratulálok" – fogalmazott.
Semmelweis, mint példakép
"Július 1-je minden évben kiemelt ünnep az egészségügyi dolgozók számára. Ezen a napon emlékszünk Semmelweis Ignácra, aki 208 évvel ezelőtt ezen a napon született. A gyermekágyi láz leküzdésében elért eredményei, munkássága nemcsak a magyar, de az egyetemes orvostudomány tekintetében is kiemelkedő jelentőségű” – idézte fel Farkasné Jakó Ildikó, a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet (MEFI) intézményvezetője. "Rendíthetetlen kitartással próbálta meggyőzni kortársait a kézmosás jelentőségéről a veszélyes kór megelőzésében. Az orvosok többsége, azonban fantazmagóriának tartotta elképzeléseit. Csak halálát követően ismerte fel a világ felfedezésének jelentőségét” – ismertette.
Majd magát Semmelweis Ignácot idézte:
Az én tanításom nem arra van ítélve, hogy könyvtárak porában penészedjék, hanem győztesen hasson a gyakorlati életben.
Elmondta, példája arra buzdít bennünket, hogy a tudás, az elhivatottság és az emberek iránti felelősségvállalás képes életeket megmenteni és a közösséget szolgálni. Utána a MEFI feladataira tért át.
Kitartóan, emberségesen
"Miskolc önkormányzatának feladatkörében a MEFI látja el a város alapellátásának szervezési tevékenységét. Ennek keretében 89 háziorvosi, 33 házi gyermekorvosi, 38 felnőtt fogorvosi és 10 gyermek fogorvosi alapellátási körzet működik. Ezeken túl a nevelési-oktatási intézmények iskolaegészségügyi feladatainak ellátását 21 iskolavédőnő, 10 iskolaorvos és 24 iskolafogászati körzet biztosítja a városban élők és tanulók számára" – sorolta a MEFI intézményvezetője.
Végül kifejezte megbecsülését az egészségügyi dolgozók gondoskodásáért, a türelmükért, a szakmai felkészültségükért és együttérzésükért. Kitartó és emberséges munkájukért, amivel nap, mint nap városunk lakói életminőségének javításáért dolgoznak, és amivel formálják társadalmunk jövőjét.
Kitüntetettek:
Krenyitzky Györgyi fogorvos
Örkényi Dorottya háziorvos
Feczkó Gábor házi gyermekorvos
Simkó Róbert József házi gyermekorvos
Bartakovics Anikó házi gyermekorvosi asszisztens
Hajzsó Ágnes házi gyermekorvosi asszisztens
Tóth Lászlóné házi gyermekorvosi asszisztens
Sváb Lászlóné Molnár Erika fogászati asszisztens
Petró Mónika háziorvosi asszisztens
Csendom László házi gyermekorvos asszisztens
Opláznik Krisztina iskolavédőnő.
Az eseményen a felszólalókon kívül, akik a díjakat is átnyújtották, jelen volt még: Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere; Csollák István, a Praktizáló Orvosok Szövetségének (POSZ) elnöke; Simkó Róbert József, a Gyermek Alapellátásban Praktizáló Orvosok Szakmai és Érdekvédelmi Egyesületének (GYAPOSZ) elnöke; Soltész Rudolf, a Miskolci Vállalkozó Háziorvosi Rendszert Működtető Egyesülés igazgatója és Soós Tamás, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosok Területi Szervezete kelet-magyarországi választmányi elnöke.