Ugrás a tartalomra

New York, Párizs, Milánó után gyertyafényes zongoraestek Miskolcon

Létrehozva
Különleges nyáresti élményekkel készül Miskolc a klasszikus zene szerelmeseinek.
Kép
Hsin-Ni Liu
Hsin-Ni Liu

A világ legrangosabb koncerttermei és nemzetközi fesztiváljai után Miskolcra érkezik Hsin-Ni Liu nemzetközileg elismert zongoraművész. A CHROMA International Music Festival keretében két különleges, gyertyafényes koncert várja a közönséget. A belváros szívében, majd Miskolc egyik legikonikusabb történelmi épületében felcsendülő művek egyszerre kínálnak művészi élményt és meghitt kikapcsolódást azoknak is, akik ritkán járnak komolyzenei koncertekre.

Az estek főszereplője Hsin-Ni Liu, aki a New York-i Carnegie Hallban, valamint számos párizsi és milánói fesztiválon is nagy sikerrel lépett már színpadra. A Tajvanon született, Magyarországon élő zongoraművész a világhírű Juilliard Schoolban, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tökéletesítette tudását. Előadásait a szakma technikai virtuozitásáért, kivételes érzékenységéért és mély zenei kifejezőerejéért egyaránt elismeri.

A koncerteken Hsin-Ni Liu mellett fiatal, kiemelkedő tehetségű növendékei is színpadra lépnek. A közönség így nemcsak egy nemzetközi hírű művészt hallhat, hanem bepillantást nyerhet a klasszikus zene következő generációjának világába is.

Időpontok:

  • 2026. július 15. (szerda), 20:00 – Szent István tér
  • 2026. július 18. (szombat), 19:00 – Avasi Református Templom

A rendezvények látogatása ingyenes.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.