Ugrás a tartalomra

Miskolc

Időközi választást tartott a Görög Nemzetiségi Önkormányzat
Miskolc
A Görög Nemzetiségi Önkormányzat 2019 októberében megválasztott ötfős testületéből hárman lemondtak, így a testület határozatképtelenné vált. Erre figyelemmel kellett a Helyi Választási Bizottságnak időközi választást kiírnia a megüresedett három képviselői helyre. Négy képviselő-jelöltet vett nyilvántartásba korábban a Helyi Választási Bizottság.
Képgaléria
„Veletek vagyunk” – üzenték Miskolcról az SZFE hallgatóinak, oktatóinak
Miskolc
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóival és oktatóival szolidaritást vállalva, fáklyás demonstrációt tartottak vasárnap kora este az Avasi Kilátónál.
Két melegrekord is megdőlt az indián nyárban
Miskolc
Volt, ahol 30 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet.
Igazságosabb és fenntarthatóbb rendszer – kérdések és válaszok az önkormányzati lakbérmódosításról
Miskolc
Egyenlőtlen és sokszor igazságtalan volt a korábbi önkormányzati bérlakás rendszer, ezért is van szükség a megváltoztatására – mondta el portálunknak Halmai Gyula, a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési és ingatlangazdálkodási igazgatója. Az elmúlt években a bérleti díjakból befolyó bevételeket nem forgatták vissza a rendszerbe, emiatt elmaradtak a szükséges fejlesztések és lakásállomány állapota is leromlott, ezt is rendeznék a tervezett változtatások.
Képgaléria
Őszi kvaterka a történelmi Avas pincesorán
Miskolc
Ősszel sem maradtunk Avasi Kvaterka nélkül. A pincesor újra megtelt élettel szombaton, több százan sétáltak borospohárral a kézben, hogy a különböző borászatok kínálatából csemegézzenek. Persze nem maradtunk gasztronómiai ínyencségek nélkül sem, így aztán jó szájízzel mehettünk haza a 11-es záráskor. Egy Avasi Kvaterka nem lenne kvaterka, ha nem kínálna programot az egész családnak – zenés est, történetek a pincékről és híres tulajdonosaikról, varázslatos hangulatú koncertek színesítették a szombat estét. Kollégánk fotói talán jobban visszaadják azt az érzést, amit a kvaterkázók átélhettek ezen a kellemes őszi estén. Íme:
„Nincs szó a rendészek számának csökkentéséről”
Miskolc
Gondolkoznak a lovas mezőőrség visszaállításán, lakossági igényre új alközpontokat alakíthatnak ki, és több pénzt fordítanak a rendőr-rendész párosok közös járőrözéseire – az új rendészeti koncepcióról Szilágyi Szabolcs, a Rendészeti Bizottság elnöke nyilatkozott lapunknak.
Távozott „Szádeczki tanár úr”
Miskolc
Szádeczki Zoltán pedagógusból lett jogászként, majd Miskolc jegyzőjeként egyaránt ismert és elismert polgára volt a borsodi megyeszékhelynek, akit nagyon sokan tiszteltek, s akire nagyon sokan jó szívvel emlékezhetnek. A héten hunyt el, váratlanul, 77 éves korában. Szádeczki Zoltánt a városi önkormányzat saját halottjának tekinti.
Megindult a forgalom a Kis-Hunyad utca felújított szakaszán
Miskolc
Az autósforgalom már péntek déltől megindult, a 34-es busz szombat reggeltől tér vissza a Kis-Hunyad utcára.
Mesebeszéd helyett felelős gazdálkodást
Miskolc
A városi ingatlangazdálkodásról adott ki közleményt a Velünk a Város frakció.
Lezárják a Mélyvölgy utcát szerdától
Miskolc
Az avasi csapadékvíz-elvezetési beruházás munkálatai több helyen is zajlanak, ütemterv szerint, év végéig. Ezen beruházás érinti a Mélyvölgy utcát is, ezért ezt a szakaszt október 7-től várhatóan egy hónapra lezárják - közölte a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
Forgalomterelés október 6-án
Miskolc
Október 6-án, kedden 09:40 és 11:00 óra között ünnepi megemlékezés miatt lezárják a Batthyány Lajos utcát a Kazinczy Ferenc utca és a Tárkányi Béla utca közötti szakaszon, ezért a 11-es és 34-es járatok ebben az időszakban más útvonalon közlekednek - közölte az MVK Zrt.
Változatlanul várják a kiliániakat a megszokott vérvételre
Miskolc
A kilián-déli háziorvosi rendelőben heti négy alkalommal várják a pácienseket reggel 6 és 7 óra között. Laborivzsgálatot bármilyen betegségcsoportban kérhetnek a háziorvosok, az ittlakóknak pedig Bartha György önkormányzati képviselő fizeti a vérvételi lehetőséget 2009-től.
Nincs parancs! – Filmvetítés és közönségtalálkozó
Miskolc
Október 8-án 17:00-től a Művészetek Háza Béke Art mozitermében a Nincs parancs! című magyar dokumentumfilmet vetítik. Utána a nézők részt vehetnek egy közönségtalálkozón, amelyen jelen lesznek a film alkotói.
Mozgásban a város 5.: nézze újra a minap.hu-n a vitaestet!
Miskolc
A program témája ezúttal a gyalogosbarát város volt.
Képgaléria
A rendszerváltásnak állít emléket a Hypercube a Szent István téren
Miskolc
A monumentális köztéri installáció képekkel, és szöveges információval idézi fel a három évtizeddel ezelőtt történt országos és helyi eseményeket.
Boros Gyula 86 évesen is felteker Bükkszentkeresztre
SportMiskolc
Párját ritkító, már-már egyedülálló teljesítmény, ha valaki 86 esztendősen is aktívan sportol. Az egykor nemzetközileg jegyzett, olimpiai esküt is tett kiváló kajakos, a miskolci Boros Gyula napjainkban a kerékpározásnak hódol, olyannyira, hogy korelnöke lesz az október 4-én megrendezendő Üveghuta-kupa hegyi időfutam versenynek.
Megváltozott feltételekkel lehet befizetni az iskolai étkeztetés díját
Miskolc
Szigorúbb feltételekkel lehet belépni a miskolci köznevelési intézmények területére is a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányrendelet értelmében.
Tisztújító küldöttgyűlés a MEAFC-nál
SportMiskolc
Tisztújító küldöttgyűlést tartott a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC). Rakaczki Zoltán elnökként folytatja, Varga Judit és Horváth Zita személyesen vesz részt az egyesület munkájában.
Valakit nagyon kerestek a rendőrök szerdán este a belvárosban
Miskolc
Egy fiatal után kutattak, aki nem igazán törődött azzal, hogy a bíróság korábban elrendelte a bűnügyi felügyeletét.
Laptopot kaptak a mentoráltak
Miskolc
Harminchárom laptopot osztottak ki a Miskolci Egyetemen hátrányos helyzetű gyerekeknek. A végcél az lenne, hogy az intézményt válasszák továbbtanulásuk céljául, de az is nagyon fontos, hogy lehetőséget adjanak nekik új ismeretek bővítésére.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.