Ugrás a tartalomra

Miskolc

Időszakosan lezárják a Bogáncs utcai vasúti átjárót
Miskolc
Pályafenntartási munkák miatt van erre szükség.
Testkamerát kaptak a mátészalkai vonalon dolgozó jegyvizsgálók
Miskolc
Testkamerát viselnek a Mátészalkát érintő vasútvonalakon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók – közölte a MÁV pénteken. A vasúttársaság munkatársaik biztonságára, valamint az utasok és vagyontárgyaik védelmére hivatkozva vezette be az intézkedést.
Szombaton kezdődik az EP-kampány, eddig 24 párt jelezte indulási szándékát
Miskolc
Szombaton kezdődik az európai parlamenti (EP-) választás kampánya, az EP-ben Magyarországnak jutó 21 képviselői helyért eddig 24 párt jelezte indulási szándékát a Nemzeti Választási Bizottságnál.
Jó szerencsét! – Együttműködés az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesülettel
Miskolc
Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesülettel kötött együttműködési megállapodást Miskolc önkormányzata csütörtökön, az együttműködés 2023. december 31-ig szól.
Turczi István lesz a vendég a költészet napján
Miskolc
Április 11. napja mindig Lillafüreden találja a versolvasó miskolciakat, hiszen a költészet napját hagyományosan József Attila Óda című versének születési helyén ünnepli a város. Idén Turczi István József Attila- és Babérkoszorú díjas költő, műfordító mond ünnepi beszédet. Most először verses kisvonat is indul az ünnepségre!
Képgaléria
„Miskolcon jó kézben vannak az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok”
Miskolc
Az elmúlt nyolc évben Miskolcon mintegy 75 milliárd forint értékben végeztek a közszolgáltatások színvonalát növelő beruházásokat – mondta el Kriza Ákos polgármester az Állami Számvevőszék, a Közbeszerzési Hatóság és a Megyei Jogú Városok Szövetsége közös tudásmegosztó rendezvénysorozatának miskolci állomásán csütörtökön.
sdfsdf
Miskolci Termelői Nap virágvasárnap
Miskolc
Áprilisban kivételesen a második vasárnapon, azaz április 14-én várják a kedves érdeklődőket Miskolc kedvenc belvárosi piacán, az Erzsébet téren. Ami garantált: hatalmas árukínálat, húsvéti hangulat és kellemes kikapcsolódás kicsik és nagyok számára egyaránt.
Párban jár a segítség – civil véradás
Miskolc
A civil szervezetek és a tettre kész emberek képesek arra a varázslatra, hogy olyan megfoghatatlan dolgokból, mint a jóakarat és az együttérzés kézzelfogható eredményeket hozzanak létre. Ennek jegyében szerveznek véradást két alkalommal két helyszínen.
A böjtöt főleg a lélekért tartjuk
Miskolc
A böjt szó hallatán főleg az ételmegvonás jut eszünkbe, holott számtalan böjt létezik, ráadásul a test böjtjével a lélek teljesedik ki, fejlődik. E témáról Berkes László, a Szent Imre templom plébánosa beszélt portálunknak.
Bach muzsikájában mindig találni újat – Elkezdődik a Bach-hét
Miskolc
Évről évre megrendezik Miskolcon azt a hetet, mely Bach zenéjével foglalkozik, mutatja be a közönségnek. A hat napon át tartó ingyenes hangversenysorozatban lesz orgonamuzsika, zongorás találkozó és est, valamint igehirdetés és vetélkedő. A nyitókoncert április 6-án, szombaton este 6 órakor kezdődik a Belvárosi református templomban.
EP-választás – Péntekig befejeződik az értesítők postázása
Miskolc
Péntekig befejeződik a május 26-i európai parlamenti (EP-) választásról szóló értesítők postázása.
Választási felkészítés a megyeházán
Miskolc
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Iroda (TVI) szervezésében az EP képviselők választásával kapcsolatos tájékoztatót tartottak a vonatkozó jogszabályi- és az informatikai háttérről, kiemelt hangsúlyt fektetve az adatbiztonság témakörére szerdán délelőtt, a megyeházán.
Szombaton ismét megkergetik „Bonifácot”
SportMiskolc
Mint, ahogy 1991 óta minden évben, idén is - már 29. alkalommal - megrendezik a SZARVASŰZŐK elnevezésű országos váltófutóversenyt. A mezőny április 6-án, szombaton teljesíti az Eger és Miskolc közötti 83 km-es távot.
„Jó helyen állunk” – a hazai villamosközlekedésről tartottak konferenciát
Miskolc
A hazai villamosközlekedés szakemberei érkeztek szerdán Miskolcra. A Lillafüreden megtartott szakmai konferencián természetesen a miskolci villamosfejlesztés, de a budapesti metró-, és a debreceni pályafelújítás is téma volt. És szakmai díjakat is átadtak.
Mester-M Díjjal ismerték el a miskolci furulyatanárnőt
Miskolc
Tíz, kiemelkedő munkát végző pedagógus vehetett át MOL Mester-M Díjat a napokban a budapesti Gerbeaud Rendezvényházban. A művészeti kategória díjazottjai között helyet kapott Szabóné Bíró Klára, miskolci furulyatanár is.
Hat kisfilm a biztonságosabb közlekedésért
Miskolc
Mozifilmek előtt mutatják majd be azokat a rendőrségi kisfilmeket, amelyek a közlekedésbiztonság javítását célozták meg. A rendhagyó program részleteiről a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője adott részletes tájékoztatást a Művészetek Házában kedden.
„Bajnokok útja”: Miskolcra érkeztek a EuroSkills bajnokok
Miskolc
Miskolcra érkeztek a EuroSkills Budapest 2018 aranyérmesei. Látogatásuk során Pfliegler Péter alpolgármester köszöntötte a bajnokokat a városházán, majd andrássys és bláthys diákokkal osztották meg élményeiket a versennyel, a felkészüléssel kapcsolatban, és megnézték az Andrássy műhelycsarnokát.
Sittet próbáltak lerakni, tetten érték őket a rendészek
Miskolc
Feltételezhetően bontásból származó építési törmeléket próbáltak lerakni a Békeszálló-telepen, a Tímármalom utca 8. szám melletti közterületen. Az illegális szemétlerakókat a MIÖR térfelügyeleti szolgálata észlelte, így a helyszínen érték tetten a háromfős társaságot, akiket feljelentettek. Több tízezer forintos bírságot is kiszabhatnak rájuk.
Képgaléria
Lufikat osztogattak az autizmus világnapi felvonuláson
Miskolc
A Szent István tértől a Centrumig sétáltak a Miskolcon autizmussal élők és hozzátartozóik kedden, kezükben kék lufival, amit osztogattak a szembejövőknek. Kék pólóikról azonban még a felvonulás végén is felismerhetőek voltak – így telt idén a Kék séta elnevezésű program.
Öt egyéni érem és csapat-ezüst az EB-MEX Kupáról
SportMiskolc
A VII. EB-MEX Kupa elnevezésű nemzetközi, ifjúsági korcsoportos judo versenynek március utolsó hétvégéjén a Miskolci Egyetem Körcsarnoka adott otthont.