Miskolc
Közösen a miskolci központi kórházért a Borsodi Sörgyár dolgozóival
A Borsodi Sörgyár dolgozói szeptemberben ismét önkéntes munkát vállaltak a mára hagyománnyá vált fenntarthatósági hónap keretein belül. Idén ősszel Miskolcon a megyei központi kórház udvarát varázsolták szebbé. A sörgyár a Molson Coors Csoport tagjaként a vállalati stratégiai program keretein belül több millió forintos támogatással és önkéntes fizikai munkával járult hozzá a kórház szebbé tételéhez.
Három dzsúdóérem a kecskeméti diák ob-ról
A Diák A- és B-korcsoportos Judo Országos Bajnokságot október 19-én Kecskeméten rendezték meg.
Változik a vonatközlekedés rendje október 23-án
Az ünnepnaphoz igazodik a vonatközlekedés rendje: október 22-én a munkanapi, 23-án az ünnepnapi, 24-én a munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.
Közlekedési információk október 23-ra
Az MVK járatain a vasárnapi menetrend lesz érvényben október 23-án, szerdán. Az ünnepi megemlékezések miatt 10:45-től várhatóan 11:30-ig lezárják a Zsolcai kaput a Soltész Nagy Kálmán utca - Búza tér közötti szakaszon.
Miskolci egyesület volt a legeredményesebb hazai csapat a karatebajnokságon
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Karate Szövetség és a Justitia Fuji-Yama SE közösen rendezte meg szombaton Miskolcon, az Egyetemi Körcsarnokban az Avas kupa – 13. Csordás József nemzetközi karate emlékversenyt.
A szüret jegyében tartottak termelői napot Miskolcon
Sajnáljuk, ízeket, illatokat nem tudunk csatolni cikkünkhöz…
Három hetük van a plakátok eltávolítására a jelölteknek és jelölőszervezeteknek
Három hetük van az önkormányzati és nemzetiségi választáson induló jelölteknek és jelölőszervezeteknek, hogy eltávolítsák a kampányidőszakban közterületeken elhelyezett plakátjaikat.
Játékos Városjárás, középpontban Miskolccal és a tudománnyal
Az idén 18 éves Itthon Miskolcon Egyesület és az általa alapított Szeretem Miskolcot mozgalom 12. alkalommal rendezte meg szombaton a miskolciak körében népszerű kulturális társasjátékát, a Játékos Városjárást, melynek keretében újra felfedezhettük lakóhelyünk különleges értékeit és megismerkedhettünk a város egykoron élt és maradandót alkotott személyiségeivel.
„Mindenkire számítunk, aki együtt akar dolgozni velünk”
Zökkenőmentes átállást szeretne, csoportos leépítések nélkül; maximálisan együttműködne a kormánypárti frakcióval is, és erősítené a helyi kis- és középvállalkozásokat. Ezeken túl rezsit csökkentő energetikai programot is ígér Miskolc október 13-án megválasztott új polgármestere, Veres Pál. Nagyinterjú.
Eltűnnek az ideológiák, a személyes kvalitások számítanak
Fekete Sándor szerint az önkormányzati választás bebizonyította: helyi szinten ma már a személyes kvalitások fontosabbak, mint az ideológiai háttér és a pártlogó. Csizmadia Ervin pedig állítja: a kormánypárt időben kapta a jelzést, nincs okuk csalódottnak lenni, lehetőségük van a megújulásra. Politológusokkal beszélgettünk a választás eredményéről.
Miskolc értékei megérdemlik, hogy újra rátaláljunk
Az idén 18 éves Itthon Miskolcon Egyesület és az általa alapított Szeretem Miskolcot mozgalom 12. alkalommal rendezi meg a miskolciak körében népszerű kulturális társasjátékát, a „Játékos Városjárást”-t, melynek keretében újra felfedezzük lakóhelyünk különleges értékeit és megismerkedünk a város egykoron élt és maradandót alkotott személyiségeivel. Tesszük mindezt azért, hogy újrateremtsük az itt lakók „Miskolc-identitását”.
Pózoló makik várták a rájuk kíváncsiakat
Idén a Miskolci Állatkert és Kultúrpark október 18-án ünnepelte a makik világnapját. A látogatók megismerkedhettek az itt élő maki csapat tagjaival, részt vehettek az etetésükön és megtudhatták azt is, hogy mi veszélyezteti őket a leginkább.
A víz fontosságát hirdeti a Városház téri fotótárlat
A víz az élet nélkülözhetetlen alapeleme. Azért, hogy a megyei jogú városok lakói ezt felismerjék, egy kiállítással hívják fel rá a figyelmet. A Városház téri sétányon a Nemzeti Fotótár archívumából válogatott szabadtéri tárlat egy időutazásra kalauzolja el a miskolciakat. A fotók készítése között több évtized telt el, de egy-egy pillanat erejéig megmutatják a korábbi idők technológiai, gazdasági fejlettségét, és ízlésvilágát.
Hétfőn tartja első őszi ülését a parlament
Az Országgyűlés jövő héten kezdi meg őszi ülésszakát, a képviselők a kéthetes ülésen mondhatják el véleményüket a 2018-as költségvetés zárszámadásáról.
Fejlesztik a lakosság pénzügyi tudását, tudatosságát
Együttműködési megállapodást kötött az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal a lakosság pénzügyi tudatosságának és közpénzügyi ismereteinek bővítése érdekében a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének (MPGE) miskolci konferenciáján.
#Ne maradj ki, ne maradj le
Az Always és a Magyar Vöröskereszt májusban indította közös kampányát Lányból Nővé címmel, hogy segítse azokat a hátrányos helyzetű fiatal lányokat és nőket, akik számára – anyagi okokból – nem elérhetők az alapvető női intim higiénés termékek. A közel 18 millió forint értékű adományt a szervezet a mélyszegénységben élő fiatal lányok megsegítésére fordítja.
Nemzetközi konferenciát rendezett a Miskolci Egyetem
Kínai, osztrák, ukrán közgazdászok és több tucat hazai szakember érkezett Miskolcra a Gazdaságtudományi Kar meghívására. Tizenegyedik alkalommal rendeztek nemzetközi tudományos konferenciát. Egy pályázat részeként nemzetközi szekciókat is szerveztek, többek közt az okos város, a digitalizáció és a fenntartható fejlődés témáit is érintve.
Rettegéssel teli imádat, nyers érzelmek, vad szenvedély
A Miskolci Balett ezúttal is nagy klasszikussal készül. Emily Brontë méltán híres műve elevenedik meg a színpadon táncjáték formájában, mely az irodalomtörténet talán legellentmondásosabb szerelmi viszonyát dolgozza fel. Az Üvöltő szeleket Kozma Attila rendezésében október 18-án mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Kamaraszínházban.
Ünnepi nyitvatartás és parkolási rend
Az állatkert és a piacok a következőképpen lesznek nyitva:
Márai: „Ilyen nagy dolog a Szabadság?” – szavalóverseny 1956 emlékére
Hetedszer hirdette meg október 23-a közeledtével városi versmondó versenyét a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. Idén először általános iskolás diákok is jelentkezhettek az eddig csak középiskolások részére szervezett megmérettetésen: így csütörtökön hat felső tagozatos általános iskolás, és huszonegy középiskolás gyermek szavalt el egy-egy ’56-os verset.