Ugrás a tartalomra

Miskolc

Mosolygós Maci-mezakció
SportMiskolc
Azt ígérték, hogy folytatják és valóra váltották, amit mondtak.
Csőtörés miatt hömpölygött a víz a 20 emeletes mellett az úton
MiskolcHavaria
A MIVÍZ Kft. munkatársai már dolgoznak a hiba elhárításán a Szentpéteri kapuban. Az érintett forgalmi sávot érdemes elkerülni!
A visszaszámlálás elkezdődött: új kisjátékfilm forog Miskolc látványos helyszínein
MiskolcKultúra
Beléphetsz a rivaldafénybe! - statisztákat keresnek Balla Riana Emma filmjéhez augusztus 28-ra, a Népkerti Vigadóba.
Képgaléria
Gólyatábor a Miskolci Egyetemen
Elkezdődött a bALEK7 – Gólyatábor a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatásSzabadidő
A bALEK7 elnevezés a Miskolci Egyetem selmeci hagyományaiból ered, és évről évre kiemelt eseménye az elsőéves hallgatók, azaz a gólyák beilleszkedésének.
Képgaléria
JátszóTér a Horváth tetőn
Bemutatkozott Miskolc legújabb közösségi kalandja: a JátszóTÉR
MiskolcSzabadidő
Mesejurta, tündérbolt, hétpróbás meseút és sok-sok LEGO varázslatos kavalkádja várta a gyermekes családokat a Horváth-tetőn.
Kosárpalánkokat adtak át Diósgyőrben
MiskolcSport
A bejárás után néhány héttel elkészültek az új kosárlabda palánkok a városrészben.
Jászka Jegesmedvék mezben
Mezt kapott, de nem fog korongozni
MiskolcSport
A DVTK muaythai szakosztályának vezetője és a magyar válogatott szövetségi kapitánya hokis divatbemutatón vett részt.
Ingyenes koncert Miskolcon is a Hatoslottó jegyében
MiskolcSzabadidő
Több mint nyolcvan állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. szeptembertől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
A DVTK elnöke megvédte a diósgyőri játékosokat
MiskolcSport
A szombati Nyíregyháza - DVTK keleti rangadó előtt Sántha Gergely, a klub elnöke fogalmazta meg és tette közzé gondolatait.
Nyárbúcsúztató a könyvtárban
MiskolcSzabadidő
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár gyermekkönyvtárosai két, úgynevezett nyárbúcsúztató rendezvénnyel várják az érdeklődőket augusztus utolsó napjaiban.
Képgaléria
A 25 éves Miskolci Bonsai Klub kiállítása
Ezen a hétvégén mindent megtudhatunk a bonsairól
Miskolc
A 25 éves Miskolci Bonsai Club múltjából összeállított jubileumi kiállítást pénteken a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban nyitották meg.
kisvasút
Különleges akció: kisvasútra ülhetnek a bringás gyerekek
MiskolcSport
Újabb különlegességről értesültünk a Bükk Kupa-Somogyi József kerékpáros verseny főszervezőjétől.
Képgaléria
Csetepaté Chioggiában a Kamaraszínházban
Egy szappangyáros és egy halász közösség komikuma a színházban
MiskolcKultúra
Szeptemberben az Oscar című világhírű francia és a Csetepaté Chioggiában című olasz vígjátékot mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház társulata.
Varázslat a Horváth-tetőn - JátszóTÉR 2025
MiskolcSzabadidő
Mesejurta, tündérbolt, hétpróbás meseút és sok-sok LEGO várja a látogatókat a Horváth-tetőn, ahol a JátszóTÉR 2025 programjai között a hagyományos élőszavas mesemondás is főszerepet kap.
Intermodális csomópont, Barlangfürdő, út- és iskolafejlesztések – milliárdok Miskolcnak
MiskolcGazdaságOktatásKultúra
ntermodális csomópont fejlesztése, utak építése, oktatási fejlesztések – Miskolcra is több mint 100 milliárd forint érkezhet a következő években.
MÁV pályakarbantartás
Zajjal járó éjszakai munkavégzés a Füzesabony–Miskolc vonalon
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolc
A Füzesabony–Miskolc vonalszakaszon előre tervezett, éjszakai, zajjal járó karbantartást végeznek a vasúti pályán szeptember elején.
Hétfőtől szünetel a melegvíz-szolgáltatás a Bulgárföldön
Miskolc
A távhőszolgáltatás biztonságának növelése érdekében augusztus negyedikétől a MIHŐ Kft. megkezdte a bulgárföldi távfűtési vezeték korszerűsítését.
Komolyabb a gond: statikai problémát tártak fel a szakértői vizsgálatok a komlóstetői ovinál
Miskolc
Az intézményhez augusztus elején láttak hozzá a szakemberek. Akkor még úgy tűnt, hogy a munkálatokkal az ősz beköszöntéig végeznek.
Egy különleges este az állatkertben
MiskolcSzabadidő
A látogatók ebben az évben a városi vadonnal ismerkedhetnek meg, ahol egyre több, hozzánk alkalmazkodott állatfajjal él együtt az ember.
Az Európai Mozi Nagykövete idei díjazottja a kortárs norvég film nagyágyúja, Erik Poppe
Miskolc
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál kiemelkedő európai filmalkotóknak adományozza Az Európai Mozi Nagykövete díjat.