Miskolc
Kutyaházakat festettek az ovisok menhelyi kutyusoknak
Az Állatvédelmi Témahéthez kötődő program a Budapesti Fatelep jótékonysági akciójához kapcsolódott.
Feltenni Miskolcot a nemzetközi turisztikai térképre
Kétnapos tanulmányutat szervezett Miskolcra a Bükki Kör, melyre utazási irodák szakembereit hívták meg. A vármegyeszékhely attrakcióinak bejárása mellett egy fórumot is tartottak csütörtökön a Palotaszállóban.
Lenin zhil: a nagy októberi szocialista forradalmat ünnepelték Miskolcon
A Magyar Munkáspárt az 1917-es októberi orosz forradalomra emlékezett a Hősök Temetőjében.
Elhunyt Horváth Ernő a DVTK korábbi labdarúgója
Életének 77. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt Horváth Ernő, aki az 1974/1975-ös szezonban erősítette a vasgyáriakat. Huszonhárom élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára a DVTK címeres mezében.
Városnéző séta: Mi van a falon és a falon túl?
A Tourinform Miskolc idei utolsó tematikus sétáján, házak homlokzatán és falán található érdekességeket tekinthetnek meg a résztvevők.
Nagytakarítás némi hegymenettel: az Avason a sor
Hejőcsabán vett lendülettel mássza meg Miskolc hegyét a Városgazda mezőnye a hét hátralévő részében.
KRESZ-parkot adtak át a Kassai úti óvodában
Burkolati jelek és mini jelzőtáblák tűntek fel az intézmény udvarán.
Akár három ember életét is megmenthetjük véradásunkkal a jövő héten
Mutatjuk, hol lesz lehetőség véradásra november 11-től 15-ig a vármegyében.
Ragtime dallamok és óriás festmények az Avasi Református Templomban
Református énekeket ad elő ragtime és jazzes stílusban a Mésa együttes a történelmi helyszínen, meditatív kiállításmegnyitóval egybekötve.
Támogatásból kapott új tetőt a Baráthegyi Majorság lakóotthona
Az ősz általában lemezteleníti a lombkoronákat, a Szimbiózis Alapítvány varázsfája azonban épp most fakadt rügyre.
Bontják a Grizzly korábbi épületét
A Szent István téri komplexumot 1986-ban adták át, vendéglátóegység már a kezdetekben is üzemelt itt.
A turisztikában is használni kell az új innovációkat
A városházán megrendezett Turisztikai innovációs nap előadói megegyeztek abban, hogy az új ötletek, technológiák felhasználása, mint amilyen a mesterséges intelligencia is, elengedhetetlen a versenyképesség megőrzésében.
Kérdése, javaslata van? – közmeghallgatást tartanak Miskolcon
November 28-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor kezdődik a következő közmeghallgatás a polgármesteri hivatal IV. emeletén található közgyűlési teremben.
Egyedülálló régészeti leletet találtak a Bükkben
Valószínűleg el akarták rejteni az erdő mélyén a tokkal együtt elásott középkori fegyvert.
Az országos élvonalban szerepel ismét a Tourinform Miskolc iroda
Az iroda munkáját a november 5-én Budapesten megrendezett Országos Tourinform Találkozón is méltatták.
Új vezetőt neveztek ki a Miskolc Holding Zrt. élére
November 1-jétől új vezérigazgatója van a Miskolc Holding Zrt.-nek.
Kibővítették az őszi nagytakarítás helyszíneit, szerdán Hejőcsaba szépült meg
A lakossági kéréseknek eleget téve még több területet vont be az önkormányzat az őszi nagytakarítási programra.
Metamorfózis az Ifiházban
Mindkét fotográfus évtizedek óta alkot és mindketten állították már ki felvételeiket Miskolcon.
Hamarosan új megnevezéshez kell alkalmazkodniuk a Vodafone ügyfeleinek
Nagy cégek olvadnak egybe.